A gazdasági versenyképesség sokszor emlegetett eleme az exportképesség.

Nincsenek könnyű helyzetben a magyar vállalkozások: a turbulens gazdasági és geopolitikai helyzetben folyamatosan újabb és újabb kihívásokkal kell szembenézniük. A válság kezelése, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások védelme és fejlesztése közös felelősségünk és érdekünk – ez a szándék hívta életre idén is a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvény sorozatát, melynek következő állomása május 9-én Győrben lesz.
A gazdasági makrokörnyezet nem sok jót ígér az elkövetkezendő időszakban, egymás után két negyedévben mínuszos lett az ország GDP teljesítménye, az infláció negyedszázados csúcsra futott, a külső egyensúly is durván leromlott. Magyarország ráadásul leginkább kitett az energiaválságban is, és még a költségvetési kiköltekezésben és jegybanki stimulálásban is élen jártunk, amire a forint kontrollálatlan gyengülésbe kezdett, és az infláció is elszabadult.
Bár a külföldi működő tőke nagy ütemben érkezik az országba, a fejlesztési lehetőségeket a szomszédos országokhoz képest nem kellőképpen használják ki a kkv-k, ez pedig elkerülhetetlen lenne a felzárkózáshoz. Szakértők szerint lemaradásunk van a digitalizáció területén, magasabb termelékenység, nagyobb hozzáadott érték szükséges.
A foglalkoztatás 75%-át, a GDP 55%-át hozza a kkv-szektor: ezért fontos, hogy nemzetstratégia szempontjából kiemelt területként tekintsenek rájuk. A magyar vállalkozások 70%-a nyilatkozott úgy, hogy az infláció lehetetlenné teszi azt, hogy hosszú távra tervezzenek.
Ez a szándék hívta életre idén is a Portfolio és a KAVOSZ országos gazdasági rendezvény sorozatát, melynek következő állomása Győr.
Az ingyenes szakmai rendezvényen a célunk, hogy átfogó képet adjunk a hazai gazdasági helyzetről és összegyűjtsük azokat a pénzügyi és fejlesztési lehetőségeket, amelyek segíthetik a kis- és középvállalkozásokat az újraindulásban és kiutat jelenthetnek a válságból.
Előadóink lesznek - többek között -
Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója;
Madár István, a Portfolio vezető elemzője;
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Dászkál János, a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda vezető szakértője
Szelényi Viktor, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. szenior üzletfejlesztési menedzsere;
Szabó István Attila, az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője;
Dr. Antal Ferenc, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium stratégiai tranzakciókért felelős helyettes államtitkára,
A RENDEZVÉNY TÁMOGATÓINKNAK KÖSZÖNHETŐEN INGYENES, DE A RÉSZVÉTELHEZ REGISZTRÁCIÓ SZÜKSÉGES.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Tudod, hogy milyen káresetekre fizet a lakásbiztosításod?
A kutatásunkban arra keressük a választ, hogy az olvasóink a lakásukat vagy ingatlanukat érinthető káresemények közül mitől tartanak a leginkább.
-
Egyetemre menjek vagy vállalkozzak? Sok fiatal teszi fel a kérdést
Bethlendi András tanszékvezető szerint egy komoly vállalkozás vezetéséhez nélkülözhetetlen a legfrissebb nemzetközi gazdasági módszertanok alkalmazása.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


