22 °C Budapest
Amint kezd hűvösebbé válni az idő, szinte elözönlik a lakásokat, házakat, hogy telelő rejtekhelyet keressenek maguknak. A legkisebb résen is bejutnak, így az ember gyakran csapatostul találkozhat velük a nyílászárók körül, vagy éppen

Kezdődik a poloskainvázió: így könnyedén elűzheted a kéretlen betolakodókat

2023. április 28. 09:05

A poloskák kétségtelenül a nemkívánatos vendégek közé tartoznak, akár a kertünkről, akár az otthonunkról van szó. Beléptünk a tavaszba, ami a szebbnél szebb színekben úszó virágok, madárdal és meleg mellett azt is jelenti, hogy az említett „vendégek” is kezdenek előbújni. Ráadásul a tél is roppant enyhe volt, ami csak tovább tetézi a bajt, hiszen nem volt tartós hideg, ami el tudná pusztítani őket. Ahogy az Agrárszektor írja, amint kezd hűvösebbé válni az idő, szinte elözönlik a lakásokat, házakat, hogy telelő rejtekhelyet keressenek maguknak. A legkisebb résen is bejutnak, így az ember gyakran csapatostul találkozhat velük a nyílászárók körül, vagy éppen a falakon.

Ahogy a portál írja, először is, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a poloskák egyáltalán nem válogatósak az élelmet tekintve. Ugyanakkor az megállapítható, hogy a magas cukortartalmú, húsos terméseket kedvelik a legjobban - ez pedig megmagyarázza, hogy miért szeretik annyira például az almát és a lédús zöldségeket. Ha kertünkben ilyen növényeket is termesztünk, akkor jobb, ha felkészülünk arra, hogy nemcsak az otthonunkat lephetik majd el, hanem bizony a veteményest is.

Ne nyúljunk rögtön bolti permetszerekhez

Az egyik leghatékonyabb praktikák egyike, ha házi permetezőszert használunk. Ami még ennél is jobb, hogy pillanatok alatt, fillérekből el tudjuk készíteni, az alábbi módon: engedjünk fél liter langyos vizet egy kézi permetezőbe és keverjünk bele egy teáskanál szódabikarbónát és fél kávéskanál ecetet. A permetezővel fújjuk körbe a nyílászárókat és a növényeket - így akár hetekig távol tudjuk tartani a nemkívánatos "büdösbogarakat". Éppen ezért,

  • készítsünk fokhagymás permetet,
  • használjunk illóolajokat,
  • szereljünk fel szúnyoghálókat.

Hogyan készül a tökéletes permet? Milyen olajokat érdemes bevetni? Mit tehetünk még a szúnyogháló felszerelése mellett? Erről többet az Agrárszektor cikkében olvashatunk, ide kattintva.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. május 2. 19:20
Pénzcentrum KVÍZ - Teszteld a tudásod!
Naponta friss kvíz kérdések; tudáspróba; tesztek felnőtteknek.
Most nem