Májustól megváltozik a rend Nyugat-Magyarországon: csak akkor állnak meg a vonatok, ha az utasok előre jeleznek. Gombnyomás nélkül nem lesz leszállás a megállókban.

Májustól új világ jön: csak akkor áll meg a vonat Nyugat-Magyarországon, ha előre jelez az utas

2023. április 18. 09:58 2 perc

Májustól megváltozik a rend Nyugat-Magyarországon: csak akkor állnak meg a vonatok, ha az utasok előre jeleznek. Gombnyomás nélkül nem lesz leszállás a megállókban. Túlzás nélkül korszakos bejelentést tett a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) hétfő este a közösség oldalán. Ebben arról tájékoztatják az utasokat, hogy 2023. május 1-jétől a GYSEV hálózatán feltételes megállási rendet vezetnek be, írja a Világgazdaság.

Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a személyvonatok kizárólag jelzésre állnak majd meg.

Ezért a cég arra kéri az utazóközönséget, hogy leszállási szándékukat minden esetben időben jelezzék a leszállásjelző gomb megnyomásával.

A bejelentés nagy horderejű, hiszen az utasok tömegeit fogja érinteni – még akkor is, ha jelenleg csak a személyvonatokról van szó –, ezért nem árt, ha tisztában vannak a két hét múlva élesedő intézkedéssel.

Van rá példa, de nem elterjedt

Ugyanakkor ez az eljárás nem példátlan Magyarországon, hiszen a nagy testvérnél, a MÁV-nál már évtizedes múltra tekint vissza. Igaz, nem általános gyakorlatról van szó ott sem: a feltételes megállás rendszerét, illetve a leszállásjelzést a MÁV-Start

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

  • még 2013-ban vezette be a Zalaegerszeg–Rédics vonalon közlekedő Bz motorvonatok esetében,
  • aztán 2021 májusa óta a Pécs–Gyékényes és a Nagykanizsa–Zalaszentiván szakaszokon is így közlekednek a Pannónia InterRégió vonatok.
  • Szintén 2021-ben, szeptembertől a Kaposvár–Fonyód, a Sárbogárd–Bátaszék, a Bátaszék–Baja–Kiskunhalas, a Szentlőrinc–Sellye, a Pécs–Villány–Magyarbóly és a Villány–Mohács vonal kijelölt megállóhelyeivel bővült a lista.
  • Majd 2022 áprilisától előre jelezni kell a leszállási szándékot a Székesfehérvár–Tapolca, a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár és a Székesfehérvár–Sárbogárd vonal egyes megállóhelyein, valamint a tramtrainjáratok szegedi és hódmezővásárhelyi megállóhelyeinek többségén is.

Végül a legfrissebb vonatkozó hír, hogy a decemberi menetrendváltáskor hat vasútvonalon tizennéggyel bővült azoknak a – jellemzően alacsony utasforgalmú – megállóhelyeknek a köre, ahol a vonatok csak abban az esetben állnak meg, ha az utasok előre jelzik leszállási szándékukat, vagy ha várakoznak a peronon.

Az, hogy a GYSEV is rálép erre az útra, a semmiből érkezett. A GYSEV honlapján egyelőre nem is találtuk nyomát, viszont a bejelentés helyének megválasztott közösségi médiás profil a GYSEV hivatalos felülete, így az új közlekedési rend tényként kezelendő.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 7. 06:01