Történelmi mélypontra, mindössze 33 centiméterre csökkent a Balaton átlagos vízállása a csütörtöki mérések alapján.
2023. április 1-jétől módosul a Volánbusz üzletszabályzata. Az utazási igazolvány, kedvezményes vagy díjtalan utazásra jogosító okmány nélkül, illetve érvénytelen jeggyel, bérlettel utazók által a helyszínen fizetendő pótdíj mértéke 12 ezer, a pótdíjazástól számított 3-30 napon belüli teljesítésnél 25 ezer, 30 napon túli tartozás esetén pedig 50 ezer forint lesz. Új lehetőségként 3 napon belül még lehetőség lesz a helyszíni bírsággal megegyező mértékű, 12 ezer forintos pótdíjat fizetni. Az utólagos bemutatás költsége 2500 forintra nő. A cél, hogy mindenki érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon a Volánbusz járatain.
A múlt évben 186 ezer járat ellenőrzése során mintegy 12,5 ezer esetben összesen 98 millió forint pótdíjat szabtak ki az ellenőrök. A büntetésekre jellemzően azért szokott sor kerülni, mert az utas fizetés után nem veszi át a menetjegyet, nem tudja igazolni az igénybe vett kedvezményre való jogosultságát, lejárt a kedvezménye, vagy érvénytelen igazolvánnyal (diákigazolvány, hatósági igazolvány, ellátottak utalványa) veszi igénybe azt, esetleg kiemelten kedvezményes bérletét nem a megfelelő viszonylatban használja.
A Volánbusz 2023. április 1-jén életbe lépő üzletszabályzata szerint a pótdíj összege 30 napon belüli fizetés esetén 8 ezer forintról 25 ezer forintra, 30 napon túli teljesítés esetén 12 ezer forintról 50 ezer forintra nő. Aki a helyszínen, vagy – új lehetőségként – három munkanapon belül teljesíti fizetési kötelezettségét, annak 25 ezer forint helyett csak 12 ezer forintot kell lerónia. A meglévő, érvényes utazási igazolvány utólagos, 15 napon belüli bemutatásának költsége 1300 forintról 2500 forintra nő.
Újdonság, hogy aki 3 munkanapon belül teljesíti befizetési kötelezettségét, annak áprilistól a 25 ezer forint helyett csak 12 ezer forintos pótdíjat kell megfizetni.
A 3 munkanapon belüli befizetés az alábbiak szerint teljesíthető:
- személyesen az autóbusz-állomások elővételi pénztáraiban, nyitvatartási idő alatt, az
- ellenőrzéskor átadott tanúsítvány, illetve a pótdíjcsekk segítségével, vagy
- banki átutalással a VOLÁNBUSZ Zrt. 10201006-50081060-00000000 számú pótdíjszámlájára. Az utalás során a befizetés beazonosíthatósága érdekében a közlemény rovatban elsőként a tanúsítvány azonosítóját, majd a pótdíjazott nevét kell feltüntetni. Amennyiben a közleményben feltüntetett adatok hiányosak, és emiatt a befizetés nem azonosítható, az összeget a társaság visszautalja, és ezt követően már nincs lehetőség a kedvezményes pótdíj megfizetésére.
Aki nem él a 3 munkanapon belüli befizetés lehetőségével, illetve nem tesz eleget az utólagos bemutatási kötelezettségnek, annak a pót- és viteldíj befizetését az ellenőrzéskor kiállított készpénzátutalási megbízásokon, vagy banki átutalással kell teljesítenie. Aki 30 napon túl sem teljesíti fizetési kötelezettségét, annak a társaság felszólítást küld, majd fizetési meghagyást, illetve végrehajtást indít a tartozás beszedése érdekében.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A közszolgáltatást ellátó Volánbusz kiemelt célja, hogy magas színvonalon végezze feladatait, ehhez elengedhetetlen jogos bevételeinek beszedése. Ugyanakkor az utasok számára is sokkal inkább megéri jegyet vagy bérletet venni, mint bliccelni, hiszen a pótdíj összege a viteldíj sokszorosára is rúghat.
Figyelem, nagyot változik a balatoni vonatozás: hét állomást szabnak át, több régi épület is eltűnik
Hét balatoni vasútállomás újul meg: három régi épületet is elbontanak, mutatjuk, hol lesznek nagy változások!
Drámai helyzet: teljesen kiszáradtak a források, így menekült meg a kedvelt vidéki horgászparadicsom
Az elmúlt hónapok szélsőséges időjárása a somogyi Desedát sem kímélte. A hosszú aszály és a rekordhőség miatt a tavat tápláló két fontos vízfolyás is kiszáradt.
-
Nem kell többé számolgatni az INTERSPAR-okban és több mint 200 SPAR áruházban: maximális spórolás a JOKER kuponnal (x)
Nem kell többé azon gondolkodnod, melyik termékre érdemes felhasználnod a JOKER kupont!
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.







