Egy visszatérő világsztár, egy négyszeres Grammy-díjas énekes, egy nu jazz formáció és egy őrült electro-swing banda a 2026-os Jazzpiknik első headliner nevei között!
Megújult hazánk egyik legszebb erdei kisvasútja: menetrend szerint indulnak mától a szerelvények
Hazánk egyik legszebb erdei kisvasútja a Zselicben található, Almamellék és Sasrét között. A több mint százhúsz éves kisvasutat, becenevén a „Zselici Csühögőt” a Mecsekerdő Zrt. tavaly teljes körűen felújította. A szerelvények március 8-án indulnak újra, és szállítják menetrend szerint utasaikat a szintén renovált almamelléki vasútállomás, illetve a Sasrét között.
A népszerű turistalátványosság pálya- és járműrekonstrukciója a Turisztikai célú keskeny nyomközű kisvasutak fejlesztése II. ütem forrásából, 346 millió forint vissza nem térítendő támogatásból történt.
A munkák során az Almamelléki ÁEV teljes nyomvonala megújult, beleértve a kitérőket, megállóhelyeket, útátjárókat, az átereszeket és a vízelvezető rendszert. Felújították a teljes gördülőállományt is, sőt, még új panorámakocsit is üzembe helyeztek. Ez utóbbi egy MASZOLAJ típusú vasúti járműalváz átépítésével született meg. (A Magyar-Szovjet Olajipari Rt. által a negyvenes évek végén gyártott járművek a kisvasút jellegzetes szállítóeszközei voltak.)
A kisvasút rekonstrukcióján túl a vonal kiindulópontja, a régi almamelléki vasútállomás is megújult. Ez a Kaposvárt és Szigetvárt egykor összekötő, a hetvenes években felszámolt normál nyomtávú vasútvonalhoz tartozott. A bájos, jellegzetesen Monarchiás állomásépületben felfrissítették a vasúttörténeti bemutatóhelyet, és a környék egykori birtokosa, Báró Biedermann Rezső korát látványos makettek, körbejárható terepasztal, érintőképernyős terminálok, interaktív játékok és ismertető anyagok idézik meg. Mindezek mellett megépült egy fedett, könnyűszerkezetes kültéri váró, valamint kültéri kiállítási elemmel bővült az állomásépület környezete.
A kisvasút felújítása igazi értékmentés – mondta megnyitóbeszédében Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója.
A Mecsekerdő feladata, a megváltozott erdészeti szemléletnek megfelelően az erdők történeti, kulturális értékeiről is gondoskodjon, és a százhuszonkét évvel ezelőtt alapított almamelléki kisvasút ilyen érték.
A kormányzat is tisztában van az erdei kisvasutak turisztikai jelentőségével, ezért az elmúlt években húszmillárd forint állami támogatást biztosított felújításukra – tette hozzá Révész Máriusz, aktív Magyarországért felelős államtitkár.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az a cél, hogy a felújításnak köszönhetően jelentősen megnő az almamelléki kisvasút forgalma, és a Zselic megkapja a tájegységet megillető figyelmet és népszerűséget.
Dalvári Vince Gábor, az Agrárminisztérium Erdőgazdálkodási Főosztályának vezetője kiemelte, hogy „az állami erdőgazdaságok munkatársai, az az ötezer ember, a hazai erdőségek felét kezelve rengeteget tesznek az erdők közjóléti szolgáltatásainak fejlesztéséért. Erre a célra a kormányzat több mint 27 milliárd forintot biztosított, így került sor 120 létesítmény felújítására, és jött létre további százötven.”
A Zselici Csühögő, hivatalos nevén az Almamelléki Állami Erdei Vasút az ország két 600 mm-es nyomtávú kisvasútjának egyike (a másik a Börzsönyben, Kemencén található). Története a 20. század elejére nyúlik vissza: az 1900-ban épült Kaposvár–Szigetvár vasútvonalhoz Biedermann Rezső egy évvel később építtetett keskeny nyomközű vasútvonalat. Az egykor Almamelléket, Lukafát és Sasrétet összekötő hálózat elsősorban az itt kitermelt fa nagyvasúthoz szállítására szolgált, de komoly személyforgalmat is bonyolított, például a környékbeli gyerekek ezzel közlekedtek a Sasréten létrehozott iskolába.
A Kaposvár–Szigetvár vasútvonal megszüntetésével a kisvasút is veszített jelentőségéből, gazdasági funkciója 1991-ben megszűnt, de a Sasréti Erdei Iskola miatt jelentős turistaforgalmat bonyolított. Éppen ezért különösen fontos a most lezajlott felújítás, amely a Mecsekerdő Zrt. turisztikai beruházásainak fontos eleme.
Egyre kevesebb magyar eszi így a libamájat: nagyanyáink szerint nincs ennél jobb recept Márton-napra
Nálatok sem maradhat el a Márton-napi libalakoma? Ne csak a mellét, combját vásárold, a pecsenye libamájnál nincs finomabb hideg vendégváró, reggeli. Mutatjuk, hogyan készítsd.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








