A monori kisállatbörze, Magyarország egyik legnépszerűbb állatvására. A vásár nemcsak árusoknak és vásárlóknak lehet érdekes, hanem remek hétvégi családi programlehetőség is.
Bajban vannak a beporzó rovarok: hogy kerül majd lekvár, zöldség vagy gyümölcs az asztalokra?
A beporzásban kulcsfontosságú szerepet töltenek be a háziméhek, ám az Agrárszektor által megkérdezett szakember szerint a vadméhek segítsége is elengedhetetlen a természeti folyamat teljességéhez, hiszen olyan virágokat is megtalálnak, melyeket a nagyobb testű mézelő méhek nem. A március 10-i Beporzók napja ezekre a hasznos rovarokra, és védelmükre irányítja rá figyelmünket, melyek nélkül aligha kerülhetne lekvár, zöldség vagy gyümölcs az asztalokra.
A Magyar Környezeti Nevelési Egyesület az idén három vadméh-csoportra, a bányász-, a szabó-, illetve a faliméhek csoportjára hívta fel a figyelmet egy közönségszavazás keretein belül. Vásárhelyi Tamás biológus, az akció egyik szervezője az Agrárszektornak elmondta:
mind az Európai Unióban, mind pedig az Amerikai Egyesült Államokban komoly szabályozások és tanulmányok születtek az utóbbi időben a beporzó rovarok védelmével kapcsolatban. Erre emlékeztet bennünket a Beporzók napja is.
A biológus úgy véli, rengeteg beporzó rovar van hazánkban, melyeket aligha tudunk megkülönböztetni egymástól. Csupán a faliméheknek van vagy 35 faja Magyarországon, melyek között mindösszesen egy-két szakember tud csak különbséget tenni. A kollektív védelmük azonban rendkívül fontos, az embereknek nagy szüksége van a beporzó rovarokra.
A rovaroktól általában véve is idegenkedünk, pedig sok közülük mérhetetlen hasznot hajt a különböző ökoszisztéma-szolgáltatásokon keresztül. Erről mindenkinek tudnia kellene. Persze sok kellemetlen rovart, szúnyogot, csótányt, hangyát vagy poloskát is kénytelenek vagyunk megtűrni, hiszen ideális körülményeket teremtünk számukra a lakókörnyezetünkben. Ezek miatt sokaknak az egész rovarvilággal bajuk van, mi viszont ezen szeretnénk segíteni azáltal, hogy a hasznos és nem bántó rovarokat állítjuk rivaldafénybe
- tette hozzá Vásárhelyi Tamás.
Ahogy a szakember kiemelte, jóllehet a hártyásszárnyúak közül a méhek mellett a darazsak és a hangyák is részt vesznek a beporzásban, ám az utóbbi két csoport szerepe jelentősen elmarad a méhekétől. Vásárhelyi Tamás szerint több fontos - köztük magyar kötődésű - kutatás is történt, mely azt támasztja alá, hogy a vadméhek szerepe is elengedhetetlen a beporzás folyamatában.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Lényeges azonban megjegyezni, hogy a vadméh kifejezést nem szabad az állatok vad természetére érteni, hiszen ennek éppen az ellenkezője az igaz. A vadméh csupán annyit jelent, hogy nem háziasított rovarokról beszélünk. Egy kaptárban több 10 ezer, akár 80 ezer házi méh is megtalálható, ám a vadméhek magányosan dolgoznak.
Egy-egy házi méh gyakran elpusztul a betolakodók, köztük emberek elleni küzdelemben, a vadméhek viszont nem engedhetik meg maguknak, hogy szúrással támadjanak, hiszen az a vesztüket jelentené. A faliméhek fullánkja olyan rövid, hogy az az emberi bőrt sem képes átszúrni
- jegyezte meg Vásárhelyi Tamás.
Még több érdekesség az Agrárszektor teljes cikkében olvasható, ide kattintva.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







