A Lidl 20. heti akciós újságjában feltűnt a Bogyó és Babóca egyik kötete, méghozzá 2499 forintos áron.

A fogyasztók szerint a Lidl a legolcsóbb FMCG-hálózat 2023-ban Magyarországon, a diszkontláncot sorrendben két vetélytársa, a Penny Market és az Aldi követi - derült ki a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felméréséből.
A közgazdaságtan emberképe a „homo economicus”, a racionális, döntéseiben következetes ember. Napjaink fogyasztója meglehetősen távol áll ettől az ideáltól. Alsó hangon is több tízezer terméket forgalmaz egy üzletlánc, míg egy-egy fogyasztó csak nagyon kis arányát vásárolja ezen választéknak. Az is elég valószínű, hogy nem vásárolja a termékeket ugyanabban az időpontban minden üzletláncban, ahogyan az is, hogy a termékválaszték eltérő (pl. saját márkás termékek) az egyes láncokban, írja a Pénzcentrum.
A fogyasztó megengedheti magának azt a luxust, hogy sztereotíp, szubjektív módon megfogalmazza véleményét, egy adott üzletláncot olcsónak vagy drágának gondoljon, olcsóbbnak vagy drágábbak, mint a versenytársa.
Azt pedig tudjuk, hogy a sztereotípiák befolyásolják a fogyasztókat döntéseik meghozatalakor és azt is, hogy a fogyasztói döntések nagy része érzelmi alapú.
A jelenség akkor válik igazán érdekessé, ha nem csupán egy-egy fogyasztó sztereotípiáit vizsgáljuk az ületláncok árai kapcsán, hanem sok fogyasztó véleményét, illetve vizsgáljuk azt is, hogy az egyes ületláncokat hogyan és miként rendezik sorba áraik alapján. Friss, közös kutatásában épp erre kereste a választ a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem. Nézzük az eredményeket!
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Íme a fogyasztók szerinti sorrend
- A Lidl a rangsorokban az első helyen található. 2021-ben a Lidl volt a legnagyobb forgalmat lebonyolító üzletlánc a listában és a fogyasztók véleménye szerint a legjobb árakkal is ő rendelkezik.
- A Penny Marketnek és az Aldinak az árak szerinti helyezése sokkal előkelőbb, mint a forgalom szerint elért helyezése. Megjegyezzük, hogy a Penny Marketnek Magyarországon több, míg az Aldinak kevesebb üzlete van, mint a Lidlnek.
- A Spar, a Coop és a CBA árak szerinti helyezése jelentősen gyengébb, mint a forgalom szerint elért helyezése. Megjegyezzük, hogy a Coop és a CBA láncokban található a legtöbb üzlet, de a Spar is jelentős üzletszámmal képviselteti magát hazánkban.
A magyar láncok (Reál, Coop, CBA) a lista legvégén találhatók, ár szerinti megítélésük jelentős lemaradást mutat a megkérdezettek véleménye szerint. A magyar fogyasztók etnocentrizmusa az üzletláncok ár szerinti rangsorolásánál nem igazán érhető tetten. A megkérdezett fogyasztók véleménye szerint a magyar láncok a legdrágábbak.
A felmérés részletei és a teljes cikk ITT találhatók.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Meghívó (x)
XXVII. közgyűlését tartja az MGYOSZ
-
Műtárgyak, mint befektetés: trend vagy lehetőség? (x)
Rolex és Vaszary uralják ma az értékkövető piacot
Portfolio Gen Z Fest 2025


