4 °C Budapest
A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása váratlan kellemetlenségeket és súlyos kiadásokat okozhat a háztartásoknak. Éppen ezért most annak jártunk utána, mit érdemes megtenni, hogy elkerüljük a későbbi kellemetlenségeket.

Nem várt számla érkezhet a vízművektől: ezért sok háztulajnak fizetnie kell!

2022. szeptember 22. 06:31

Itt van az ősz, itt van újra, s ezzel együtt hamarosan megérkeznek az első talajmenti fagyok is. Szerdára virradóra az északkeleti megyékben már csendesedni fog a szél, így itt már néhol ezen a reggelen is találkozhatunk gyenge talajmenti faggyal, valamint csütörtökre virradóra is kimondottan hűvös idő ígérkezik. Ennek apropóján ideje felkészíteni a kertünket is, hiszen ősszel minden ingatlantulajdonosnak gondoskodnia kell kerti csapja és vízmérője hideg elleni védelméről. Az első fagyos napok, esték intő jelként szolgálnak, hogy megtegyük a szükséges óvintézkedéseket és elkerüljük a felesleges károkat. Mielőtt a tartós hideg és vele együtt a fagyok is mindennapossá válnak, mindenképpen érdemes a kerti csapokat, illetve vízmérőket téliesíteni a ház- illetve telektulajdonosoknak. A vízmérők, csövek és egyéb szerelvények elfagyása váratlan kellemetlenségeket és súlyos kiadásokat okozhat a háztartásoknak. Éppen ezért most annak jártunk utána, mit érdemes megtenni, hogy elkerüljük a későbbi kellemetlenségeket.

A legnagyobb területen péntekre virradóra várható talajmenti fagy (néhol 2 méteren is fagyhat), valamint a fagyzugos hegyeken, völgyekben - elsősorban az északkeleti, északi megyék völgyeiben, valamint a Duna-Tisza közének síkvidéki kistájain - ezen a napon akár már két méteren is 0 fok köré hűlhet a levegő, tehát a fagyra érzékeny növényeket érdemes lesz már védett helyre vinnünk.

Ugyan még csak ízelítőt kapunk a zimankóból, a szakemberek szerint most érdemes előre gondolkodni a kertes ház tulajdonosoknak, mivel könnyen ráfizethetnek a figyelmetlenségükre, lustaságukra. A fagy jelenti a legnagyobb veszélyt a vízvezetékekre és a vízórákra. A nem megfelelően téliesített hálózatokban gyakoriak a csőtörések, vízelfolyások. Az ebből eredő károk kijavítása jelentős költségekkel járhat.

Most van itt az ideje, hogy haladéktalanul ellenőrizzék a vízóra vagy a szabadban lévő csapok és vezetékek állapotát. A belső hálózat és a vízmérők fagy elleni védelme az ingatlan tulajdonosának feladata. Ha a rendkívüli hidegben szétfagy a kerti csap vagy vezeték, akkor az esetlegesen elfolyó víz díját is az ingatlantulajdonosnak kell viselnie, a mérő elfagyásakor pedig még a csere költsége is őt terheli

- hangsúlyozták a Fővárosi Vízmű szakemberei.

Gondolkodjunk előre, ne a tél beálltával jusson eszünkbe intézkedni!

Másrészt, jó, ha tudjuk, hogy a hideg hatására eltört vezetéken keresztül egy óra alatt akár a szokásos napi fogyasztás többszörösét is kitevő víz folyhat el a szabadba. Ha pedig a vezeték nem törik el, a fagy miatt jégdugó keletkezik benne. Szakértők szerint, akár eltörik a cső, akár nem, a meghibásodás egyik legbiztosabb jele, hogy az ingatlanban lévő csapokból nem vagy csak alig folyik a víz. A vízóra meghibásodására, szétfagyására az óralapon szilánkokra tört üveg, az eldeformálódott számlálószerkezet, esetleg a vízaknában csöpögő víz utalhat.

Fontos tudni, hogy a fagy elleni védekezésről csakúgy, mint a mérőhelyek tisztán tartásáról, valamint a megközelítés biztosításáról az ingatlan tulajdonosának kell gondoskodnia!

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Miért van ez így?

Bár a bekötési vízmérő a víziközmű-szolgáltató, azaz a Vízművek tulajdona, annak fagy elleni védelméről és megőrzéséről a felhasználónak kell gondoskodnia. Elsőre talán ellentmondásosnak tűnhet ez a szabály, de gondoljuk át jobban: a bekötési vízmérő a felhasználó ingatlanán található, így annak védelméről nem is tud más gondoskodni, csak ő maga. Éppen ezért előzzük meg a kellemetlenséget, és készítsük fel kültéri vezetékeinket, kerti csapjainkat a zord időjárásra! A szolgáltató szakemberei ehhez adnak is néhány tanácsot!

Mit spórolunk azzal, ha védjük vízmérőnket a hideg és a fagy ellen?

  • Elsősorban az elfolyt víz árát.
  • Valamint az új vízmérő árát (mely kiszállással és beszereléssel együtt, 20 mm átfolyási átmérőig 16 878 Ft).
  • Üzembe helyezés díja: munkaidőben: 12 879 Ft, 15 óra után: 15 610 Ft, szombaton: 16 257 Ft. De ez megyénként és városonként változó ár lehet.
  • A vízmérő hitelesítésének költségét
  • A vezeték elfagyása esetén a felújítást.
  • Időt, bosszúságot.

Mit tehetünk a megelőzés érdekében?

  • A fagy leginkább a néhány milliméteres vaslappal fedett aknában lévő vízmérőket veszélyezteti, ezért ezek védelme különösen fontos!
  • A kerti vízóraakna törött vagy hiányzó fedlapját pótoljuk, sőt a nagy hidegben külön szigetelésről is gondoskodjunk.
  • A vízmérőt akár pléddel, hungarocellel vagy más hőszigetelő anyaggal is letakarhatjuk, de még a kartondoboz darabok is megfelelőek erre a célra.
  • Rendszeresen ellenőrizzük, hogy nincs-e víz az aknában, valamint figyeljünk arra is, hogy a vízóraakna fedele mindig lehajtott állapotban legyen.
  • A pincékben lévő vízmérők védelme érdekében ellenőrizzük a pinceablakok épségét, és ha a vízmérő, illetve a csövek a külső talajszinttől egy méternél kisebb távolságra vannak, hőszigetelésükről külön is gondoskodjunk.
  • Szigeteljük – vagy ennek hiányában – időben víztelenítsük a falakon kívül lévő, illetve a nem kellően szigetelt vízvezetékeket.

Mi a teendő a nem lakott épületek esetében?

  • Először nyissuk meg a kerti csapot, majd ezután zárjuk el a téli elzárót. A vezetékben lévő víz ilyenkor az ürítő szelepen keresztül távozik és elszivárog a talajba, így a felszínen húzódó vezetékszakasz is vízmentes lesz.
  • A vízmérők szigetelését a hálózat víztelenítését követően is meg kell oldani, mivel a vízmérőkben ez esetben is marad víz!
  • Ha későn látunk hozzá a víztelenítéshez, és a befagyott víz miatt nem tudjuk az elzárócsapot elfordítani, meleg vízzel, óvatosan felolvaszthatjuk a benne lévő jeget, majd ezt követően elvégezhetjük a víztelenítést.

Mi a teendő mérőelfagyás esetén?

A mérőelfagyás észlelésekor haladéktalanul hívja a hibabejelentő telefonszámot. Amennyiben a vízmérő előtti elzáró csap nyitva van, akkor a további vízelfolyás megelőzése érdekében próbálja elzárni. Mérőelfagyáskor társaságunk a helyszínen jegyzőkönyvet vesz fel, melyben rögzíti a káresemény körülményeit. Javasoljuk, hogy a télen nem használt ingatlanát rendszeres időközönként ellenőrizze, vagy megbízottja útján ellenőriztesse az esetlegesen bekövetkező károk megelőzése, illetve mielőbbi észlelése érdekében

- hívják fel a figyelmet a Fővárosi Vízművek szakemberei.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31