Tovább súlyosbodik az országos aszály, érdemi csapadékra a héten sem számíthatunk.
Ezzel az egyszerű trükkel aszályban is nedves maradhat a kertedben a talaj: szinte ingyen van
Megváltozott az életünk. Egyre melegebb van, a csapadék is egyre kevesebb, és ha végre esik, akkor rövid idő alatt nagy mennyiség hullik, majd utána hetekig, sőt akár hónapokig semmi. A villámárvizek nem tudnak leszivárogni a talajba. Egyre nagyobb érték a talaj nedvessége, amit meg kell őrizni, ameddig csak lehet, mert a dísz- és haszonnövények életéhez nélkülözhetetlen. Mit tehetünk a vízmegtartásért a kertekben? Az alábbiakban a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezetének tanácsai következnek:
Használjunk mulcsot! A mulcs különböző szerves és szervetlen, azaz ásványi talajtakaró anyagok közös neve, mely a talaj felszínén egyenletesen elterítve lassítja a túlzott párolgást, hatására a víz jobban beszivárog a talajba, kiegyenlíti a talaj hőmérséklet ingadozását, kedvezőbb mikroklíma alakul ki, véd a túlzott gyomosodástól, csökkennek a szél és a víz okozta károsítások. Ha szerves anyagokat használunk mulcsként, azok a fokozatos elbomlásukkal tápanyagot is adnak a növényeknek és élőhelyet biztosítanak megannyi talajlakó élőlény számára. Alatta a talaj laza marad, kevesebbet kell kapálni. A csupasz, fedetlen talajt a nap kiszárítja, a felületén porladó földet pedig a szél elfújja. A természet sosem hagy szabadon talajfelszínt, kövessük ezt a mintát!
Hogyan használjuk a mulcsot?
Mulcsozás előtt lazítsuk fel a talajt, majd feltétlenül öntözzük meg a területet, hogy legyen mit megtartania a talajnak. Számítsunk arra is, hogy a mulcs is felvesz némi nedvességet. A szálas, nagyobb méretű mulcsanyagokat mindig apróra kell vágni a szétterítés előtt. A nedvdús alapanyagokat, mint a fűkaszálék, vagy a magokat még nem hozott gyomok, csak néhány centiméter vastagon javasolt leteríteni.
A mulcsozással a kötött talajoknál vigyázni kell, mert a pangó víztől rothadás alakulhat ki. A túlzottan csapadékos, nedves időben a csigák száma megnőhet, ha nem figyelünk oda.
Milyen mulcsot használhatunk?
Szerves mulcs anyagok:
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- Faapríték és kéregmulcsok - Fokozatosan elbomlik, 4-5 évente pótolni kell. Figyeljünk a kémhatására, mert ez módosíthatja a talajét is. Javasolt terítési vastagsága 5-8 centiméter.
- Kerti komposzt - aktívan segíti a humusztréteg vastagodását, növeli a talaj tápanyag tartalmát. Fontos, hogy gyommag mentes legyen. Javasolt vastagsága 5-6 centiméter.
- Fűkaszálék - minden növény alá teríthető, de csak vékonyan, hogy ne kezdődjön el a rothadás. Folyamatosan pótolni kell.
- Magokat még nem hozott gyomok - vágjuk apróra és vékonyan szórjuk a talajra. Ahogy gyomosodás van, újra teríthető. A gyökerek újra talajba kapaszkodását akadályozzuk meg.
- Szalma - elsősorban a zöldségesben használják 3-4 centiméter vastagon terítve. A termés nem lesz földes, ha aláterítjük.
Ásványi mulcs
Használata a mediterrán, száraz vidékekről terjedt el, ahol kevés nyáron a mulcsként alkalmazható zöldhulladék. Többféle méretben és színben áll rendelkezésre a kőzúzalék és a kavics is. Legalább 4-5 centiméter vastagon terítsük el. Használata minden kertbe elhozza a mediterrán hatást.
Szívszorító fotókon a kihalt magyar vidék: ebben a szellemfaluban évente egyszer kondul meg a harang
Nincs bolt, nincs út, nincs forgalom – csak néhány omladozó ház, amit lassan visszavesz a természet, és egy templom, ahol a harang évente legfeljebb egyszer...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








