Egyre több vármegyében lép életbe tűzgyújtási tilalom az országban. Térképen mutatjuk, hol tilos már most tüzet gyújtani, és mire kell különösen figyelni.
Itt a nyár, itt a levendulaszezon. Kétségtelen, hogy az egyik leghíresebb és legkedveltebb növények egyike, persze, nem véletlenül. Egy ajándékboltban nehéz úgy végigmenni, hogy legalább egy lila részleg ne legyen. Ha pedig a Balatonon járunk, levendulamezőkkel és turisták hadaival találkozhatunk, hiszen ilyenkor mi magunk is szüretelhetjük ezt a csodás növényt.
Azt, hogy ki, mit készít belőle, mindenki eldöntheti, az Agrárszektor most egy csokorba gyűjtötte, hogy mit érdemes kezdeni a levendulákkal. Sőt, néhány hasznos tippet is adunk ahhoz, hogy hogyan termeszthetjük saját otthonunkban is - így még Tihanyig sem kell elmennünk érte, de azért, ha tehetjük, semmi esetre se hagyjuk ki!
- Minél hosszabb szárral próbáljuk meg levágni a növényeket, így könnyebb lesz az anyanövénynek és nekünk is, hiszen egyszerűbben össze lehet kötni őket.
- Soha ne tegyük műanyag zacskóba a levendulákat, hiszen könnyen befüllednek rövid időn belül, és már a száradás alatt lehullajtja a virágait!
- Lehetőleg a vágástól számított 5 órán belül már lógjon a csokor, különben szintén lehullik a virág!
- 11-16 óráig ne vágjuk le a növényeket, aminek egyszerű az oka: szinte lehetetlen, mert ebben az időszakban számos rovar, bogár és más állatok is lehetnek rajta, amik csípnek, marnak - így hát saját magunkat kíméljük meg a kellemetlenségektől.
- Esős időben semmiképpen se arassunk, várjunk legalább egy napot.
- Érdemes bakancsot, pólót, hosszú nadrágot és valamilyen kalapot viselni közben, illetve a metszőollót és a sarlót se felejtsük otthon - a kés viszont nem megfelelő erre a célra, mivel tönkre tudja tenni a bokrot vagy akár a kezünket is!
Ami pedig kiemelten fontos, hogy ha ismeretlen helyre megyünk szüretelni, hiába gyommentes és tiszta a terület, feltétlenül kérdezzük meg, hogy használtak-e bármilyen gyomirtót. Ha igen, akkor bármennyire is csábító, de felejtsük el azt, hogy szörpöt, fagyit vagy bármilyen süteményt készítünk belőle, és en bloc azt is, hogy megesszük a levendulákat. Illatozó dekorként viszont ennek ellenére is nagyszerűen lehet majd használni! Plusz érdekesség, hogy 2020-ban mintegy - 206,3 hektáron termesztettek levendulát, ebből is látszik, hogy van rá igény és kereslet.
A cikk folytatása itt olvasható.
Ez lehetne az igazi magyar szuperélelmiszer: alig ismerik itthon, pedig kilószám teremne a kertekben
A fél világ ezt eszi, nálunk mégis alig ismerik az egymagvú tököt – itt az ideje hát, hogy foglalkozzunk vele! Hallottatok már a chayotéról?
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







