A hajóállomáson koncertek, családi programok, kézműves foglalkozások, történelmi bemutatók és gasztronómiai kínálat vár, augusztus 20-án pedig Kovács Kati koncertje és tűzijáték is lesz.
Az ALDI Magyarország bővítette az üzleteiben használható fizetőeszközök körét. A jogszabályi keretek értelmében 2022. február 1. és május 31. között immár a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) minden alszámlájáról lehet élelmiszert vásárolni. A vállalat ezért úgy döntött, hogy elfogadja a SZÉP-kártyákat fizetőeszközként, a vásárlók mind a 153 magyarországi üzletében SZÉP-kártyájukkal is fizethetnek a kasszáknál. A SZÉP-kártyák tulajdonosai bármelyik alszámlát igénybe vehetik, tehát akár a szabadidő, a szálláshely, illetve a vendéglátás alszámlán található összeget is felhasználhatják az cég üzleteiben.
A kártyával vásárolható termékek körébe szinte valamennyi élelmiszer beletartozik, így a friss és fagyasztott hús, a tejtermékek, a zöldség-gyümölcs, a pékáruk, a konzervek, a szárazáru, ugyanakkor a SZÉP-kártyákon lévő összeg továbbra sem fordítható például non-food, vegyszer, kozmetikai cikk, állateledel, alkoholtartalmú italok, illetve dohány és feldolgozott dohánypótló termékek megvásárlására.
Bővítjük a fizetési lehetőségeket kasszáinknál, így a készpénz, a bankkártyák, az ALDI-utalványok, az Edenred kártyák mellett a SZÉP-kártyát is elfogadjuk. Ezzel a lépéssel lehetővé tesszük, hogy az ALDI kedvező árú termékeihez azok a vásárlók is hozzájussanak, akik élelmiszer-vásárlásaik értékét utalvánnyal kívánják kiegyenlíteni
– mondta Bernhard Haider, az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. országos ügyvezető igazgatója.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







