Tizedik alkalommal rendezik meg a Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztivált Veresegyházon, ahol június 21. és augusztus 29. között 23 produkcióval várnak.
Nyolcvanötmillió forint értékű kokaint foglaltak le a rendőrök Siófokon - közölte a Police.hu.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya eljárást folytat jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt K. Márk 26 éves budapesti lakos és szökésben lévő 48 éves siófoki társa ellen
- áll a rendőrségi oldalon.
A nyomozás adatai szerint a két gyanúsított egy autószállító tréler pótkerekében csempészett nagy mennyiségű kábítószert Hollandiából Magyarországra. Siófokon parkolták le a trélert, majd annak pótkerekét azonnal leszerelték. K. Márk az utcán várakozott, míg társa a pótkereket bevitte a ház udvarára. A rendőrök ekkor csaptak le rájuk, azonban csak K. Márkot sikerült elfogni, társa elmenekült
- írták.
A leszerelt pótkerékben a nyomozók 2214 gramm kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le, amely az előzetes szakértői vélemény szerint kokain. A nyomozók kutatást tartottak a szökésben lévő férfi lakásán és garázsában, ahol 1225 gramm kábítószergyanús fehér anyagot, az elsődleges vizsgálatok szerint szintén kokaint, valamint 5500 eurót és 2,2 millió forint készpénzt foglaltak le.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A lefoglalt kábítószer feketepiaci értéke közel 85 millió forint
- közölte a Police.hu.
A nyomozók K. Márkot őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amelyet a bíróság 2021. december 3-án elrendelt, míg társa ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Kiszállt az állam az idősellátásból, de ezek a magyar falvak zseniális megoldást találtak a krízisre
Civil kezdeményezések és közösségi összefogás veszi át az idősellátás feladatait több baranyai faluban – mutatja a Corvinus Egyetem és az ELTE TK friss kutatása.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







