-3 °C Budapest
A hobbilovasok és a versenyzők egyaránt jelentős anyagi áldozatot hoznak: az előbbiek átlagosan a jövedelmük 34, míg az utóbbiak 49 százalékát fordítják lovaglásra a saját bevallásuk szerint.

Óriási luxus, lassan csak a gazdagok kiváltsága: horror ára van saját lovon lovagolni

2021. november 29. 19:30 3 perc

Az elmúlt egy-másfél évben a koronavírus járvány következményeként felértékelődött a szabadban végezhető sportolás jelentősége, ennek köszönhetően akár 100-150 ezerrel is nőhetett a lovasok száma Magyarországon a Lovasok.hu portál becslése szerint. A lovaglás költségei ugyanakkor meglehetősen magasak, egy friss felmérés alapján egy saját lóval nem rendelkező lovas átlagosan 367 ezer forintot költ évente a hobbijára, aki pedig lovat is tart, az átlagosan 800 ezer forint kiadásra számíthat.

A koronavírus járvány hatására felértékelődött a szabadban űzhető testmozgás jelentősége, ennek következtében Magyarországon is tömegek kezdtek el lovagolni az elmúlt egy-másfél évben. Nem csak gyerekek, felnőttek is mind többen ülnek lóra, közülük sok a kezdő, de olyanok is megjelentek a lovardákban, akik korábban lovagoltak, ám egy ideje felhagytak ezzel a tevékenységgel. A nagy érdeklődés egyik következménye, hogy a lovardák csak nehezen képesek kiszolgálni a megnövekedett igényeket, aminek a képzett oktatók és a megfelelő iskolalovak hiánya egyaránt oka.

A hobbi szinten lovaglók csaknem 90 százaléka heti több alkalommal ül lóra, de 42 százalékuk hetente 2-3-szor, míg 16 százalékuk csaknem minden nap gyakorol – derül ki a Lovasok.hu több mint 1000 válaszoló bevonásával készült friss kérdőívéből. A hobbilovasok valamivel több mint fele (51,9%) bérelt lovat használ, míg a többiek saját lovon ülnek (48,1%). Saját ló nélkül egy átlagos hobbilovas 305 000 forintot fordít lovaglásra éves szinten, míg a szükséges ruházat és védőfelszerelések beszerzésére átlagosan 62 000 Ft megy el.

A saját ló tartása jelentős költséggel jár, a kérdőívre érkező válaszok alapján éves szinten átlagosan 789 000 forint kiadásról számoltak be a tulajdonosok, amiből 224 000 forintot fordítanak az állat egészégére (állatorvos, csontkovács, körmölés stb.). A pontos összeg függ a bértartó lovarda árától (általában 40-90 ezer Ft), valamint a ló egészségi állapotától. Ez utóbbi miatt előfordulhat, hogy valaki évi 100 ezer forintot költ a lova egészégére, míg más 1-1,5 millió forintot is kifizet ugyanerre.

Versenyzők esetében a kiadások jelentősebbek, már csak azért is, mert náluk magasabb a saját lóval rendelkezők aránya (79,8%). Ezen felül csak a versenyeken történő indulás éves szinten átlagosan 443 000 forint kiadást jelent, amihez a szükséges ruházat és felszerelés átlagosan 94 000 forint plusz költséggel járul hozzá. (A pontos összegek természetesen egyénenként jelentősen eltérhetnek, függően a szakágtól vagy éppen az éves versenyek számától.)

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Lovasok.hu felmérés válaszai alapján a hobbilovasok és a versenyzők egyaránt jelentős anyagi áldozatot hoznak: az előbbiek átlagosan a jövedelmük 34, míg az utóbbiak 49 százalékát fordítják lovaglásra a saját bevallásuk szerint. Ennek ellenére a saját lóval nem rendelkező hobbilovasok több mint 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem az ár alapján választott lovardát magának, míg a bértartók körében 12,2 százalék volt az arányuk.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27