Pénteken, a Lenti Művelődési Házban zajló nyitórendezvénnyel indul a program, amely a világszerte ismert kék zóna szemléletből merít inspirációt.
Az egyeseknél Kun Andrea, a ketteseknél Farkas József, a négyeseknél Lázár Zoltán nyerte a fogathajtó országos bajnokság döntőjét, amely egyben az 58. Magyar Derby volt.
A Kincsem Parkban rendezett viadal az elitkategóriában volt a legszorosabb, a kilencszeres világbajnok Lázár Zoltán ugyanis kevesebb mint négy ponttal előzte meg a 2004-ben csapatban vb-aranyérmes Dobrovitz Józsefet.
Ezúttal kivételesen a díjhajtás után az akadályhajtást rendezték és a maratonhajtás volt a zárószám. Lázár Zoltán előbbi kettőben több mint nyolcpontos előnyt szerzett, Dobrovitz pedig ezt már nem tudta ledolgozni, csak megfelezte a különbséget a maratonhajtásban.
Az eseményen, amely a tavaly decemberben elhunyt Mondok Józsefről elnevezett emlékverseny volt, összesen 41 fogat indult. Izsák néhai polgármestere másfél évtizeden át a fogathajtó szakbizottság vezetője volt.
A fogathajtó ob eredményei:
egyesek:
- Kun Andrea 161,52 hibapont
- Meskóné Orosz Mária 167,96
- Rondzik Gábor 179,23
kettesek:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Farkas József 160,37 hibapont
- Farkas László 169,13
- Ifj. Veszelszki Gábor 170,42
négyesek:
- Lázár Zoltán 162,24 hibapont
- Dobrovitz József 166,22
- Ifj. Galbács Ferenc 195,37
Címlapkép illusztráció: MTI/Lehoczky Péter
Különleges akcióval indítja az évet a vidéki színház: bárki ingyen bérletet nyerhet, ha ezt megteszi
Nyílt nappal és a Veszprém Vármegyei Ifjúsági Fesztivállal indul az évad a Veszprémi Petőfi Színházban, amely szeptemberben Budapesten is bemutatja Esélyegyenlőségi Programját
3 éve még megszüntették, most visszatérhet a vonatközlekedés: ezt sokan várták a vidéki nagyvárosban
Három év után ismét vonattal lehet közlekedni Miskolc és Tiszaújváros között: szeptember 1-jétől újraindul a személyszállítás a 89-es vasútvonalon.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







