Az M44-es Duna Aszfalt kivitelezésében megszülető Tiszakürt-Lakitelek szakaszát várhatóan decemberben helyezik forgalomba.

Sikeres volt a próbaterhelés: így zajlott a teszt a Tisza-hídon

2021. szeptember 28. 10:02 2 perc

A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményéből kiderült, rendben lezajlott a próbaterhelés az M44 gyorsforgalmi út új Tiszaugi- hídjánál. Az adatok kiértékelése még néhány hetet igénybe vesz. A Duna Aszfalt Zrt. generálkivitelezésével megvalósuló híd építése a végéhez közeledik, már csak a befejező munkálatok vannak hátra.

Ahogy arról a Magyar Építők beszámolt, a 44. sz főútról is jól látható az M44 gyorsforgalmi út Tiszakürt-Lakitelek közötti szakaszának leglátványosabb műtárgya, az 556 méter hosszú új Tiszaugi-híd. Ahogy azt többször is jeleztük, az új tiszaugi Tisza-hídnak olyan egyedülálló szerkezete lesz, amelyből Európában egyetlen sincsen, és a világon is csak néhány hasonló épült. A pilonok deformált ellipszis alakúak, ami nagyon egyedivé teszi a látványt, és a szerkezetet ekhós szekérhez teszi hasonlóvá.

Több dologra is figyelni kell még

Mint írták, a befejező fázis egyik legfontosabb momentuma az épülő híd próbaterhelése volt, ahol a műtárgy használatba vétel előtti teherbírását ellenőrizték. A próbaterhelés során statikus és dinamikus terhelést végeztek. Hozzátették, a hídszerkezet különböző részein, elemein mérték az ezek hatására bekövetkező alakváltozásokat és az egyes szerkezeti elemekben keletkező feszültségeket: pl. a főtartó lehajlását, piloncsúcsok elmozdulását, szerkezet sajátfrekvenciáját stb.

A méréseket most is a BME szakemberei végezték

Ahogy arról a portál beszámolt, a Tiszaugi-hídnál a statikus próbaterhelést 22, egyenként 38 tonna súlyú tehergépkocsival végezték, összesen 20 teherállás kombinációban. A dinamikus terhelés során pedig két tehergépkocsi haladt át a hídon 5, 20, 40, 60 km/órás sebességgel. A NIF Zrt. beruházásainál a próbaterhelést a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékének szakemberei végzik. Ebben az esetben is ők hajtották végre a méréseket.

A Tiszakürt-Lakitelek közötti 10,1 kilométeres szakasz műszaki átadás- átvételi folyamata októberben megkezdődik, a teljes szakasz forgalomba helyezése várhatóan decemberben történik meg

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

- írta a portál.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?