A farsangi tombolaszezon nemcsak vidám közösségi programokat, hanem komoly jogi kötelezettségeket is hoz:
Csak óvatosan a fotózással: bírságot és feljelentést is bezsebelhet a figyelmetlen kiránduló
A nyár beköszöntével egyre többen merészkednek ki a földekre, erdőkbe, ahol rendszeresen láthatunk magasleseket is. Nem csak a profi, de az amatőr fotósok is gyakran elcsábulnak és másznak fel az építményekre, hogy elkészítsenek egy-egy jó fotót. Jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen les értéke több százezer forint is lehet, rongálódás esetén pedig feljelentés és bírság is jár az elkövetőnek. Hogy milyen szabályok mentén használhatjuk a leseket? Ennek jártunk most utána.
A magaslesek karbantartása és javítása a hivatásos vadászoknak évről évre jelentős feladatot jelent. Amellett, hogy a lesek célja az építményről történő eredményes vadászat, számos más funkciót is ellátnak. Elősegítik a mezőgazdasági és erdei vadkárok megelőzését és csökkentését, a vadállomány és a vadászterület ellenőrzését, megfigyelését, végezhetünk róla ragadozógyérítést, állománybecslést. Az egyik legfontosabb funkciója a biztonság, a biztonságos vadászat elősegítése, hiszen sík területen ezekről a berendezésekről nemcsak jobban lát a vadász, de a lövés leadása is biztonságos.
A magaslesek a területileg illetékes vadászatra jogosultak, vadásztársaságok, erdőgazdaságok tulajdonát képezik. Ők készítik és tartják karban e vadászati berendezéseket, amelyek célja, hogy a lövést biztonságosan, föld felé irányulva és pontosan lehessen leadni
- mondja Pető Zoltán, az Országos Magyar Vadászkamara, Fővárosi és Pest megyei Területi Szervezetének titkára.
A magasleseket elsősorban vadkárveszélyes mezőgazdasági kultúrák, erdőfelújítások szélén, illetve a vaddisznóállomány apasztását segítő szórók mellett helyezik el. A magasles kihelyezéséhez, az érintett földterület tulajdonosának engedélye szükséges
- teszi hozzá.
A szakember szerint a lesek különböző kivitelezésben készülhetnek, lehetnek nyitottak, zártak, alacsonyabbak, magasabbak, ezt a helyszín adottságai, a rendelkezésre álló építőanyagok és a lest építők egyéni elképzelése határozza meg. Mint mondja, a les értéke a korától, a felhasznált anyagok és a kivitelezés minőségétől, valamint a mérettől függően tág határok között mozog kb. 50 000 forinttól több százezer forintig (vagy feljebb).
A magaslesre bárki felmászhat saját felelősségére, ahol külön nem tiltják azt (van, ahol táblát tesznek ki van, ahol le is van lakatolva a zárt les ajtaja), de a vadász megérkezésekor a lest el kell hagyni, mert különben a jogszerűen folytatott vadászati tevékenységet akadályozzák, amely miatt bírság szabható ki. Természetesen a lest rongálni, azon szemetet hagyni tilos
- hívta fel a figyelmet Pető Zoltán.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Fotózni, nézelődni csak óvatosan, felelősséggel!
A Pilisi Parkerdő arra kéri azokat a természetjárókat, túrázókat, akik előszeretettel másznak fel a vadászlesekre, hogy onnan körbe nézzenek, fotókat készítsenek, esetleg megpihenjenek – mivel a fenti szabályt esetleg nem ismerik – legyenek nagyon óvatosak.
Saját felelősségükre csak akkor kapaszkodjanak fel egy-egy építményre, ha előtte meggyőződtek arról, hogy az teljesen ép, biztonságos. Mivel a vadászati tevékenység elsősorban a hajnali, illetve az esti órákban történik, így ezekben a napszakokban ne legyen kirándulásunk célpontja egyetlen vadászles sem
- hívta fel a figyelmet Mészáros Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvívóje.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







