Egyre súlyosabb problémát jelent Lengyeltóti utcáin a kóbor kutyák. A kiszabadult ebek szemetet borogatnak, udvarokra törnek be.

2019 év elején számoltunk be arról a hartai családról, akik a közösségi kertészkedést a zászlajukra tűzve igyekeztek népszerűsíteni a vegyszermentesen megtermelt minőségi és háztáji zöldségeket. Történetük mesebeli fordulatokkal teljes, hiszen minden nehézség dacára egyre több és több család asztalára tudnak egészséges élelmiszert varázsolni. A startup cégből franchise hálózatot építő MyFarm Harta azóta eltelt életéről az alapító Kövesdi Gábor számolt be portálunknak.
Az alapkoncepció a kezdetek óta változatlan, jót, jól és szeretettel termeszteni, amely folyamatot 0-24 órában figyelemmel kísérhetnek és kívánalmaik szerint befolyásolhatnak a kert haszonélvezői, maguk az előfizetők. A kezdetek óta a jól bevált hármassal, az egyszeri, heti és havi kosáradagokkal dolgoznak, így építve ki apró lépésenként a bizalmat az új családokkal. Sokak örömére viszont most már nemcsak Bács-Kiskunt és a fővárost, hanem Ópusztaszer, Hajdúhadháza, Nagybajom, Demjén és Nagyréde környékét is képesek ellátni, így már az ország jó egyharmad részét képesek lefedni területi viszonylatban, népességben pedig még ennél is többet.
Kövesdi Gábor elárulta, jelenlegi kapacitásaik szerint a hartai kert mindhárom kosárméretben 80, míg az újonnan csatlakozó vidéki kertek egyelőre csak 30-as mennyiségekben gondolkodnak, így fedve le azt a körülbelül 50-60 kilométer sugarú területet, ahová szállítanak. Az új települések becsatlakozásával a rendszer szíve, Harta egyes területeit átadta másoknak, így a főváros pesti oldala Nagyrédéé lett, akiknek a kosarait a lelkes budapestiek és gyöngyösiek szinte azonnal elkapkodták. Ekképp került át Kecskemét Ópusztaszer fennhatósága alá, akik mellettük a szegedieket látják el finom háztáji zöldségekkel.
A Hajdú-Bihar megyei Hajdúhadház két megyeszékhelynek, Debrecennek és Nyíregyházának, míg a demjéni gazdák az egri és miskolci előfizetőknek termelnek. A Somogy megyei nagybajomi farm viszont jóval többet bumlizik a többieknél. Ott vannak a Balatonnál, Nagykanizsánál és még a baranyai megyeszékhelynél is, ami Kövesdi Gábor szerint azért szükséges, mert vidéken sokkal nehezebb új előfizetőket találni, ezért rá vannak kényszerítve, hogy többet utazzanak.
Itt azonban nem terveznek megállni. Ha működik a rendszer, jövőre újabb 10-15 farm bevonását tervezik, amivel már a 80%-os lefedettséget is elérhetik. „Nem erodálhatjuk a bizalmat, amit apukám kertjével felépítettünk, ezért ez az 5 gazdaság olyan, hogy tűzbe tesszük értük a kezünket. Többször találkoztunk velük személyesen, megnéztük, hogyan művelik az otthoni kertjüket, hogyan élnek, milyen emberek, hogyan gondolkodnak a fönntarthatóságról, a vegyszermentességről, társadalmi felelősségvállalásról és a jótékonykodásról. Mindenkiről órákat tudnék beszélni, mert egytől egyig szuper emberek. És tudjuk, ők nem fognak bennünket átverni, mert biztosítjuk nekik a know how tudást, és hivatalos szaktanácsadónk, Székely Gyöngyvér (az ország bioguruja, aki még magát Bálint gazdát is tanította vegyszermentes termelésre) is segíti őket” – fejtette ki az alapító a minőségbiztosításuk alapjait.
Plusz lökést adott nekik, hogy egy ismert gasztroblogger, Mautner Zsófia már a kezdetektől fogva támogatta a hartai családot pusztán azért, mert ő sem ismer kompromisszumot a finom háztáji, minőségi ételek, az egészséges étkezés és a társadalmi felelősségvállalás tekintetében. Kövesdi Gábor hangsúlyozta, ez köztük nem egy igazi üzleti megállapodás, sokkal inkább egy kölcsönös, jó értelemben vett adok-kapok, ami végső soron azt szolgálja, hogy minél többen bizalmat szavazzanak az idehaza, vidéken megtermelt élelemnek. És az útjuk még koránt sem ért véget, szinte éppen csak elkezdődött.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 616 989 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 141 676 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az első évben elértük az elsődleges célunkat, mert édesapámnak lett egy olyan munkahelye, ahol nem kell stresszelnie, azt csinálhatja, amit szeret, és közben valami jót is tehet a társadalomért. Eztán hátra is dőlhettünk volna, de annyi jó visszacsatolást kaptunk, hogy szerettük volna a víziónkat tovább szőni. Most az a cél, hogy az alapítványunk által minél nagyobb hatást tudjunk gyakorolni a vidéki gazdaságokra. Mondhatjuk, hogy 5 családnak biztos megélhetést adtunk, rajtuk keresztül pedig 800 családba jut jó minőségű étel. De miért ne lehetne 2x, 3x, 10x ennyi családnak munkát adni és ennyivel több ételt termelni? Eddig már majdnem 2 tonna zöldséget tudtunk adni a rászorulóknak, de most 5x annyi előfizetünk van, 5x annyi termésünk lesz. De mi lenne, ha pár év múlva évente 100 tonna zöldséget vinnénk a rászorulóknak, és közben másokat is rávennénk, hogy ebben szerepet vállaljanak? Szeretnénk, ha Magyarországon egyre nagyobb bizalmat szavaznának az emberek a közösségi finanszírozású kerteknek, mert a mi rendszerünkön látszik, hogy ez igenis működik
– zárta gondolatait jövőbeli terveiken elmélkedve Kövesdi Gábor.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Még idén elérheti a százmilliárdos álomhatárt ez a magyar étrend-kiegészítő gyártó
Lévai Bálintot, a BioTechUSA vezérigazgatóját és társtulajdonosát kérdeztük.
-
Kiváló minőség a tányérodon – KMÉ-védjegyes termékek a Mecsek Baromfi Kft.-től (x)
A Mecsek Baromfi Kft. friss csirkehúsai elnyerték a KMÉ-védjegyet, amely biztosítja a vásárlók számára a valóban kiemelkedő minőséget.
-
A magyar befektetők fele nagy lehetőséget szalaszt el (x)
Egyre nagyobb az érdeklődés a TBSZ iránt, a befektetők többsége viszont még mindig nem használja ki ennek az adóhatékony befektetési módnak az előnyeit.
-
Hoppá! Tudtad melyik bank lett a legjobb lakossági állampapír forgalmazó? (x)
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) idén is a Gránit Banknak ítélte „Az év Lakossági állampapír forgalmazója” díj ezüst fokozatát.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


