Egy hófehér, gigászi galamb keltett feltűnést Szekszárd belvárosában – a videó tanúsága szerint kétszer akkora, mint a körülötte tipegő városi társai.

Gyerekek és felnőttek kedvenc fogása a cordon blue, viszont sok háziasszonynak gyűlik meg vele a baja. Megesik, hogy a hús túl vastagra vagy vékonyra sikerül vagy, ami még ettől is gyakoribb, hogy kifolyik a beletöltött sajt. Arról viszont kevés szó esik, hogy a titok a technikában, nem pedig a sajtban rejlik! Hogyan készítsünk tökéletes cordon bluet, hogy ízben és állagban is pontosan olyan legyen, mint az éttermekben? Ennek jártunk most utána!
A legfontosabb kérdés, ami minden háziasszonyt és lelkes amatőrt érdekel az az, hogy: mitől nem folyik ki a sajt? Fontos, hogy tudjuk, a titok a technikában, nem pedig a sajtban rejlik, pont ahogy a rántott sajtnál is. A megoldáshoz viszont követnünk kell néhány egyszerű pontot, így maradhat bent az olvadt sajt az omlós rántott hús közepében.
Tehát első körben a sajtot nem reszelve, hanem hasábba tesszük a húsba, majd folyamatosan visszahűtjük a tekercset. Miután feltekertük, fagyasztóba tesszük pár percre, miután bepaníroztuk, hűtőbe tesszük 1-2 órára. Biztonsági övként még a dupla panírt ajánlja sok vendéglős és háziasszony egyaránt, így ezt a módszert is érdemes kipróbálni.
Most pedig jöhet a tökéletes Cordon bleu receptje!
Hozzávalók (4 főre):
- 800 g szeletelt karaj
- 200 g ementáler sajt
- 200 g szeletelt sonka
- 1 ek só
Panírozáshoz:
4 db tojás;
200 g finomliszt;
200 g durvaszemű zsemlemorzsa;
500 ml olaj a sütéshez + 1 ek zsír
Elkészítés:
A hússzeleteket kiklopfoljuk, besózzuk, majd 10 percig állni hagjyuk - de akár egy éjszakán át is maradhat a hűtőben. A sajtokat hasábokra vágjuk, kb. kétharmad hossza legyen a klopfolt hússzeleteknek, hogy rá tudjuk hajtani a hús két oldalát, ezután pedig feltekerni. A sonkaszeleteket, ha szükséges felszeleteljük de, ha ráfér a húsra, akkor nem szükséges.
A hússzeletre először a sonkát, majd a sajtot tesszük, két oldalán ráhajtjuk a húst a sajtra, és feltekerjük. Tányérra sorakoztatjuk őket, és 20 percre a fagyasztóba tesszük. Így egyszerűbb és szebb a panírozás végeredménye. Miután bepaníroztuk, a hűtőbe tesszük őket szikkadni és összeállni egészen a sütésig.
Miután az olaj felhevült, a húsokat elővesszük és beletesszük a forró zsiradékba. Az olajhoz egy evőkanál sertészsírt is teszünk, hogy szép pirosra süljön a zsemlemorzsa. Közepesen forró olajban sütjük, az első felét fedő alatt 10 percig, a másik felét már fedő nélkül 7-8 percig.
Nem szeleteljük fel azonnal, hanem 5 percig hagyjuk pihenni, hogy a sajt benne maradjon, de mégis nyúljon-máljon majd, mikor nekilátunk.
Ez is érdemes kipróbálni!
Tökéletes köret lehet hozzá egy kis rízs és friss fejes saláta. Éppen ezért most mutatjuk a pergős, szaftos hagymás rizs titkát is!
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma,
fél dl olaj,
250 g rizs,
100 g zöldborsó,
500 ml víz,
1 tk só.
Elkészítés:
A hagymát, rizset, borsót olajon lepirítjuk, majd felengedjük vízzel és átkeverjük. Ezután felforraljuk és a legalacsonyabb fokozaton 20 percig, fedő alatt főzzük úgy, hogy hozzá sem nyúlunk. Ezután jöhet még egy kavarás és már készen is vagyunk!
Maradj velünk legközelebb is, és ismerj meg még több titkot a magyar gasztronómiából!
A Gasztromesék péntek reggeli folytatásában Zsófi és András annak jár utána, hogyan készülnek az édes palacsinták. Gundel, csúsztatott, klasszikus, amerikai - hogy készülnek, miért különlegesek? A következő részből kiderül!
Ha nem akarsz lemaradni, akkor tarts velünk a Gasztromesék következő részében is! Kövesd a pénteken megjelenő új részeket, és készítsd el velünk te is a vidék legrégibb és legfinomabb ételeit!

Retró névvel magyar drogérialánc hódít vidéken, Budapesten viszont nyoma sincs: itt nyílt új üzletük
Sokak örömére hivatalosan is megnyitotta kapuit Szekszárd belvárosának legújabb üzlete: az Arany János utcában, a korábbi Rossmann helyén kezdte meg működését az Azúr drogéria.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ez Magyarország egyik legkedvezőbb vállalati hitelterméke (x)
Már igényelhető a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram akár 30 százalék vissza nem térítendő támogatással kombinált kamatmentes kölcsöne az MFB Pont Plusz hálózatban.


