Vajon milyen lehet a hód íze? Elővesszük a régi recepteket, és azt is kiderítjük, mivel lehetne ma helyettesíteni, ha nem akarjuk a barátainkat egy igazi...
A gazdasági felzárkóztató programnak köszönhetően mintegy 200 millió forintból létesülhet turisztikai attrakció az egykori Jenői Strandfürdő területén. A fejlesztés részeként megvalósulna egy gyógynövényes fürdővizekkel ellátott fürdőház, valamint egész napos programokkal is szolgálnának a turistáknak - írta meg a nool.hu.
Ahogy a portál írja, a Jenői Strandfürdőt 1933-ban építették Vitéz Kámory Lajos kezdeményezésére. Az azóta eltelt évtizedekben számos látogatót vonzott a térségben igencsak népszerű létesítmény. Még kempinget is telepítettek a közelébe. Mint írják, tizenkét évvel ezelőtt azonban veszteséges működésre hivatkozva bezárták. Az egykor szebb napokat is megélt strand gyorsan pusztulásnak indult, és félő volt, hogy az egész enyészetté válik. A jelenlegi önkormányzat azonban úgy döntött, hogy megmenteni, és több ütemben, pályázatok segítségével újra életet lehel bele.
Jelenleg három fő célunk van. A közösségi tér létrehozása és a strand újjáélesztése már folyamatban van. A harmadik projektünk a bölcsőde létesítése lenne, amire szintén pályázatot nyújtottunk be
- mondta Székely József Ede, a település polgármestere hozzátette
Számunkra mindig fontos volt, hogy a beruházások Diósjenő és az itt élő emberek érdekeit szolgálják. Így a strand esetében egész éves turisztikai attrakció létrehozása a célunk, ami által lehetőséget teremtenénk a szállásadóinknak arra, hogy többnapos programokkal várják az ide látogatókat.
Mint mondta, a gazdasági felzárkóztatási programban esélyt kaptak arra, hogy 200 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyerjenek el a Jenői Strandfürdő egy részének felújítására. Az összegből az egykori büfé épületét, valamint az öltöző részlegét korszerűsítenék a mai kornak megfelelően. Ezenkívül a két objektum által közrefogott udvarrész is megszépülne.
A fürdőházban helyet kapna két fával fűtött nyolc-tíz személyes dézsafürdő, egy gőzfürdő, egy a Börzsönyre néző panoráma ablakkal felszerelt szauna és egy jakuzzi is. A fürdővizeket pedig a közmunkaprogramban megtermelt négyféle gyógynövénnyel tennék élvezetessé
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- fejtette ki a polgármester.
A turisztikai attrakcióhoz hozzátartozna még, hogy több elektromos kerékpárt is beszereznénk, amelyeket ki lehetne kölcsönözni. Így a vendégek kényelmesen ellátogathatnak a Börzsöny bármely pontjára. Emellett kajakflottát hoznánk létre, amellyel túrázási lehetőséget biztosítanánk az Ipolyon
- mondta Székely József Ede. Hozzáfűzte, hogy a beruházásnak köszönhetően öt új munkahelyet is teremtenének, valamint a fürdőházban az általuk megtermelt gyógynövényeket is értékesítenék.
Ha nyernél a lottón, most akár saját gyógyfürdőd is lehet: ennyiért árulják a híres vasi komplexumot
a megütnéd a lottóötöst, és mindig is arról álmodoztál, hogy egyszer saját fürdőd legyen, most itt a lehetőség. Szeleste gyógyfürdőjét ugyanis 1,3 milliárd forintért kínálják...
Tönk szélén a hazai vendéglátás? Ez a 3 legendás vidéki étterem is eladó, százmilliókat kérnek értük
A körmendi Teke, a szombathelyi Sörpatika és az Őrség egyik ismert étterme is új gazdát keres – az árcédulákon pedig százmilliós összegek szerepelnek.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







