A közel-keleti háború február végi kitörése pillanatok alatt borította fel a nemzetközi utazási piacot.
A turistajelzések ismerete elengedhetetlen túrázáskor, és velük a látnivalókat sem mulasztjuk el.
A koronavírus-járvány miatt olyanok is a túrázást választják kikapcsolódási lehetőségként, akik korábban nagyon ritkán húztak túrabakancsot, és vették a nyakukba az ország szebbnél szebb vidékeit.
Jó is a túrázás, hiszen a szabadban eltöltött idő mentálisan és fizikálisan is pozitív hatással van az emberre, viszont nem mindegy, hogyan indulunk neki egy rövidebb vagy egy hosszabb útnak. Jelenleg csak egyedül vagy a közös háztartásban élőkkel együtt látogathatjuk az erdőket, parkokat, arborétumokat, a maszkviselés szabályait betartva.
Azonban a kezdő vagy tájékozatlan túrázóknak több mindenre is oda kell figyelniük, most különösen, hisz magukra vannak utalva csoportos és vezetett túrák híján. Elsősorban az eltévedés veszélye fenyegeti őket, de az sem hagy kellemes emléket az emberben, ha a fárasztó kirándulás alatt olyan látnivalók mellett haladt el, amelyek ott voltak szinte az orra ellőtt egy útleágazáson, csak épp nem ismerte fel a rájuk utaló turistajelzéseket. Ezért tájékozódjunk ezekről, mielőtt útra kelünk, és ha nehéz megjegyeznünk mindet, legyen nálunk egy kisokos vagy egy túratérkép.
A hegyeket, az erdőt számos ösvény, útvonal szeli át, és a járatlan szemnek elsőre mind egyformának tűnhet. Ráadásul ezeknek csak egy része túraútvonal, sok olyan is van közöttük, amelyen az adott területet fenntartó vagy ott dolgozó emberek közlekednek, a túrázók számára pedig tilos az átjárás, vagy fokozott figyelmet igényel, mert balesetveszélyes.
Ezért nagyon fontos, hogy a túrázók a turistajelzésekkel ellátott útvonalakat használják, és jól ismerjék az egyes jeleket.
A magyarországi turistajelzések
Magyarországon egységes turistajelzés-rendszer van érvényben, melyet még az 1930-as években alkottak meg, így az egész országban bárhol eligazodunk a segítségükkel. Azóta persze folyamatosan fejlődik, bővül a túraúthálózat, és a turistajelzések száma is folyamatosan nő, az újabbak jellemzően helyi tanösvények jelzései.
A turistajelzések ismerete nemcsak az eltévedéstől óv meg, de az útvonalon vagy annak közelében lévő műemlékekhez, barlangokhoz, forrásokhoz, kilátókhoz is elvezeti a túrázókat.
Sávjelzések - turistautak

Leágazó jelzések - az útvonal célja szerinti alakzatok

Zarándokutak jelzései

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Fontos tippek a túrázáshoz:
- Kényelmes cipőt, lehetőleg túrabakancsot viseljünk, soha ne új cipőt, amit előtte még sosem hordtunk.
- Csak annyi inni- és ennivalót vigyünk magunkkal, amennyi feltétlenül szükséges, hogy elkerüljük a cipekedést.
- Mielőtt elindulunk, tájékozódjunk az időjárásról.
- Az időjárásnak, ne az évszaknak megfelelően öltözzünk fel, lehetőleg rétegesen.
- A hátizsákunkban legyen egy tartalék pulóver, könnyű esőkabát, ha eső várható.
- Ha nem ismert útvonalon túrázunk, legyen nálunk térkép, vay használjunk természetjáró applikációt.
Romos parasztházból lett álomotthon a Káli-medencében: így mentették meg a 100 éves épületet + Fotók
Egy közel százéves, romos parasztház újult meg a Káli-medencében úgy, hogy közben megőrizte eredeti karakterét. A felújítás során a hagyományos építészeti elemeket és a mai...
Eladó egy 100 éves vasútállomás a meseszép vidéken: ennyiért még egy lepukkant panellakást sem kapsz
Nem mindennapi ingatlan került piacra Hevesben: egy vasútállomást kínálnak eladásra, amely később postaként is működött. De a részletek között azért akad néhány komoly megkötés is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







