A népszerű pilisszentkereszti kertész és blogger, Szomoru Miklós karácsonyi videóval lepte meg követőit: hazai színészek, zenészek és ismert bloggerek üzennek benne a kertbarátoknak.
A koronavírus-járvány idején megnőtt a beépíthető vízparti telkek iránti kereslet, a vízhez kapcsolódó beruházásokkal ugyanis magasabb szintű hozamot lehet realizálni. Nyugat-Európában már elérte a csúcsát a lakóhajók és úszóházak ára, de itthon még csak most kezd igazán bekerülni a köztudatba ez a befektetési forma. Farkas Miklós, a Home System Europe Kft. értékesítései vezetője arról beszélt, a pandémiás helyzetben maga a megtestesült nyugalom egy ilyen típusú ingatlanban élni, ezért is döntöttek úgy az Abádi Kikötő tulajdonosának megkeresésére, hogy megépítik Magyarország első úszófaluját Abádszalókon. A hazánkban egyedülálló projekt keretein belül 17 darab ház épül, melyekből az első 10 már idén júniusban elkészül.
Az emberek részben a koronavírus-járvány hatására próbálnak olyan befektetéseket megvalósítani, melyeket kiszámíthatónak, biztosnak ítélnek meg, de ezek a lehetőségek az utóbbi egy évben szükültek. A vízparti telkek, úszóházak és lakóhajók iránti kereslet ugyanakkor felfelé ívelő pályát mutat az utóbbi időszakban.
Farkas Miklós, a Home System Europe Kft. értékesítési vezetője elmondta, ezeknek a típusú ingatlanoknak a befektetés jellegű hasznosítása a tapasztalatok szerint nagyon előtérbe került, hiszen saját használat mellett bérbe is lehet adni azokat.
A vízhez kapcsolódó ingatlanok magasabb szintű hozamot tudnak produkálni, erre jó példa Nyugat-Európa, ahol már elérte a csúcsát ezeknek a típusú befektetéseknek az ára. Magyarországon a lakóhajók vagy az úszóházak nemhogy a csúcsot nem érték el, de most kezdenek érdemben bekerülni a köztudatba. A legtöbben még most is elcsodálkozva hallják, hogy létezik már ilyen itthon is, nemcsak Németországban és Hollandiában
– magyarázta Farkas Miklós.

A ház, amivel közlekedni lehet
A vízhez közeli lakóegységek megkérdőjelezhetetlen előnye, hogy az ember távol tudja magát tartani a stressztől, ami hatványozottan igaz akkor, amikor a többség otthonról, home office-ban végzi a munkáját a járvány terjedése miatt.
Farkas Miklós értékesítési vezető arról is beszélt, egy lakóhajóban, úszóházban életvitelszerűen élni teljesen más minőséget jelent, mint a nagyvárosokban lakni. Nincs zaj- és fényszennyezettség, az építményeik ráadásul teljesen önfenntartóak tudnak lenni, mondhatni ökoházak.
A napelemek napközben folyamatosan termelik az áramot a munkaakkumulátorokba és egy inverteren keresztül kapcsolódnak a rendszerhez, így látják el a házat elektromos árammal. Rendkívül alacsony a károsanyagkibocsátásuk az ilyen létesítményeknek, ráadásul ezzel az építési technológiával egy vastagabb téglaház falának felelnek meg. Kiváló hőtartóképessége van a szendvicspanel falazatnak, amelynek köszönhetően még a legmelegebb nyári napokon sem forrósodik fel a lakótér. Arról nem is beszélve, hogy ezekben az ingatlanokban együtt lélegezhetünk a természettel karnyújtásnyira a madárvilágtól, így nap mint nap megcsodálhatjuk az élővilágot
– magyarázta.
Hozzátette, mivel lakóhajóikat motoros meghajtással szerelik fel, az egyik kikötőből a másikba akár 5-10 kilométeren belül is lehet közlekedni. Ez a Tisza-tónál és a Dunakanyarban könnyebben megoldható, elektromotorral szerelt hajókkal pedig a Balatonnál is van erre lehetőség.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tél miatt sem kell aggódni, hiszen a lakóhajókban az sem okoz károsodást, ha a befagynak a vízben, mert a hatótest úgy van megépítve, hogy a jég nem képes összeroppantani azt. Mivel négy évszakos ingatlanról van szó, télen is bátran lakhatóak, mert a fűtés is megoldott bennük.

Szinte már meg is telt az épülő úszófalu
A több mint 17 éves tapasztalattal rendelkező gyártócég egy abádszalóki kikötő tulajdonosával együttműködve kezdte el építeni Magyarország első úszófaluját a településen.
Farkas Miklós, az uszohazak.eu munkatársa elmondta, összesen 17 darab négy évszakos ház épül, melyek mindegyike cölöpökön áll. Ezeken árvízkor fel tudnak úszni, annak levonulásakor pedig visszaülnek a cölöpökre, tehát száz százalékosan biztonságosak.
Az ingatlanok négy méretben készülnek: 40, 48, 60 illetve 76 négyzetméteresek. Külsőre pedig két típust különböztetnek meg, az ívelt tetős és a skandináv koncepciót.

Az abádszalóki úszófaluban jelenleg az infrastruktúra és a partszakasz kiépítése zajlik, de két héten belül megkezdődik az első cölöpök leverése is. A cél az, hogy egy hónap múlva rákerüljön az első ház szerkezete az oszlopokra és a tervek szerint június 30-ig az első tíz épület elkészül.
Az úszófalu iránt jelentős az érdeklődés, bár még csak a kivitelezés zajlik, a 17 elérhető úszóházból 14 már el is kelt és mindössze 3 vár tulajdonosra. Az pedig még a jövő zenéje, hogy mekkorára nőhet az úszófalu.
Címlapkép forrása: uszohazak.eu
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








