3 °C Budapest

Elkezdődött: begyűjtik a kidobott fenyőfákat, mutatjuk, mi lesz a sorsuk

2021. január 6. 10:02

A kidobásra szánt fenyőfák begyűjtése január 6-án, szerdán kezdődik. A Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. a korábbi évek gyakorlata szerint az ünnepek után a megyeszékhely közigazgatási területén szervezetten gondoskodik a kidobásra szánt karácsonyi fenyőfák begyűjtéséről és elszállításáról - írja a haon.hu.

Domokos Csilla, a Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Kft. szóvivője a portálnak elmondta, a ritkábban és a sűrűn lakott övezetekben két módon valósul meg:

hogy a ritkábban lakott, azaz a kertes házas övezetekben a fenyőfát a kommunális hulladékgyűjtő járat gyűjti be, így azokat a kuka mellé kell kihelyezni az ürítési napon. A sűrűn lakott városrészekben, azaz a lakótelepeken kifejezetten erre a célra gyűjtőjáratot szervez a közszolgáltató január 31-ig. A lakótelepeket körzetekre osztják, és a körzetekből ütemezett járattal gyűjtik be a fenyőket; egy körzetben hetente kétszer takarítják fel a fákat. A begyűjtést két műszakban végzik, 5.30 és 13.30 óra között, valamint 14 és 22 óra között. A fenyőfákat a kommunális gyűjtőjárat útvonala mellé (lehetőség szerint a közelébe) kérik kihelyezni.

Külön kiemelte, hogy a január 31. után kidobott fákat is begyűjtik, de ezt már a beérkező jelzések alapján, címre érkezve.

A lakótelepek parkjaiból a DHK Kft. nem végez begyűjtést, az a parkfenntartási feladatokra szerződött alvállalkozók feladata lesz. Emiatt aki városi parkokban észlel kidobott fenyőfát, a polgármesteri hivatal zöldterületi osztályát értesítse

- mondta a szóvivő, majd hozzátette, 2017-ben 21 tonna, 2018-ban 25,3 tonna, a következő évben 36,7 tonna, tavaly pedig 25,3 tonna fenyőt gyűjtöttek be.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A fenyőfák komposztálásáról elmodta

az évről évre változó mennyiségű fenyő a Regionális Hulladékkezelő Központba kerül, ahol aprítást követően komposztálják. A fenyőfákat ha asznosításuk előtt az A.K.S.D. Kft. munkatársai megtisztítják a rajtuk maradt díszeiktől, majd leaprítják őket. Így 2-4 centiméteres apríték keletkezik, amit ilyen formában használnak fel a saját komposztjuk készítéséhez. Ez úgy jön létre, hogy egy 100 méter hosszú, 200 köbméteres prizmában 100 köbméter előkezelt szennyvíziszap van, 50-50 köbméter szalma és faapríték. Ebből az 50 köbméterből körülbelül 3 köbméter a fenyőapríték. Tavaszra elfogy a fenyőfa. A komposzt fő alapanyaga a Vízmű Zrt.-nél már előkezelt szennyvíziszap, ami egy teljesen homogén állagú, viszonylag szagtalan, 25 százalék szárazanyag-tartalmú, egészségre teljesen ártalmatlan iszap. A szennyvíziszap komposztálásához szükség van szalmára és faaprítékra, egyrészt az optimális szén-nitrogén arány beállításához, másrészt a levegőátjárhatóság biztosítása érdekében, mivel ez egy aerob folyamat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 4. szerda
Ráhel, Csenge
6. hét
Február 4.
Rákellenes világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 4. 19:32