Te már leszedted a karácsonyfát? Mától viszik el, büntetést kapsz, ha rossz helyre teszed ki
Vízkereszt van, így a magyarok most kezdenek el igazán elköszönni az ünnepek fő díszétől.
Vízkereszt van, így a magyarok most kezdenek el igazán elköszönni az ünnepek fő díszétől.
Az élő karácsonyfa vásárlásával támogatjuk a biogazdaság erősítését, a természet és a talajok helyreállítását, a biodiverzitás helyreállítását.
Nem mindegy, hogy hogyan gondozzuk a díszítésig a vágott karácsonyfát, amit vettünk. Mutatunk pár tippet, amivel elkerülhető a lakástűz és sokáig szép marad a fa.
Évről évre felmerül a kérdés, hogy az igazi vagy a műfenyő hagy-e kisebb ökológiai lábnyomot. A Pénzcentrum most ennek járt utána.
Napról-napra nyitnak ki a fenyővásárok, most az IKEA és az OBI után az Auchan is meghirdette az akcióját: a nordmann fenyő 5 ezer és 17 ezer forint között kapható.
A kereskedők és szakmai szövetségek által előrejelzett idei 10-15 százalékos áremelkedés ellenére a vevők továbbra sem a fenyőfán terveznek spórolni.
Hazánkban évente 1,8-2 darab millió karácsonyfa talál gazdára, nem lesz hiány az idei szezonban sem.
Idén akár a harmadával is többe kerülhet a fenyőfa, keresletcsökkenésre nem számítanak a kertészetek.
Meghirdette a nagy 2022-es karácsonyi fenyőakcióját az IKEA, fix áron vásárolhatjuk meg a legfontosabb ünnepi kelléket december 1-től.
Idén kisebbek lesznek a karácsonyfák, sok termelő nem növeszti 2 méternél nagyobbra a fenyőket.
A karácsony közeledtével megkezdődött a fenyők kitermelése a hazai ültetvényeken.
Brutális áron vesztegetik a szaloncukrot, kérdéses, hányan mondanak le erről a hagyományos karácsonyi édességről.
Akár a harmadával is többe kerülhet a fenyőfa, ami pedig a karácsony egyik legfontosabb kelléke. Keresletcsökkenés viszont a szakértők szerint nem valószínű.
A várakozások szerint idén 10%-kal kell majd többet fizetnünk a karácsonyfákért, mint tavaly.
Sok százezer fenyőfát szállítanak el az ünnepeket követően az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai
Komoly büntetést kockáztat az, aki nem a szabályoknak megfelelően válik meg a karácsonyfától. Az FKF szerint végül energia lesz a begyűjtött fenyőkből.
A műfenyők népszerűsége növekszik, tavaly karácsonykor 20 százalékkal nagyobb volt a kereslet, mint előző évben.
Akik az utolsó pillanatra hagyták a karácsonyfa vásárlást, bizony nem sok jóra számíthatnak!
Egyre több fakitermelő ajánl haza fenyőfát karácsonyra, így arra buzdítják a vásárlókat, hogy válasszanak hazai terméket.
Milyen fenyőt vegyek, ha környezettudatosan akarok karácsonyozni? Vágott fenyő vagy műfenyő?