Álláspontjuk szerint a jelenlegi értékesítési gyakorlat több ponton sérti a közérdek érvényesülését.
Először jutott be az Év Fája verseny döntőjébe debreceni fa; a győzelemhez még néhány hétig lehet szavazni - írja a haon.hu.
Ahogy a portál írja, a kocsányos tölgy Debrecen legfontosabb faja, a Nagyerdő legfőbb erdőalkotó fája. A hatalmas fa élő matuzsáleme, nincs nála idősebb fa a város szívében. Ugyan korát pontosan nem lehet tudni, de vélhetően már több mint 120 éves a 22-24 méter magas és 388 centiméter törzskerületű fa. Történetéről a tölgyet az Év Fája versenybe nevező Váradi Zoltán természetvédelmi mérnök, a debreceni Természettár vezetője mesélt.
Több mint száz éve még a Paptava volt a mai téren, amely az akkori kollégiumi diákok botanikai ismereteinek szélesítését szolgálta. A versenybe nevezett kocsányos tölgy ekkor már a megszokott helyén állt. Mára elmúlt 120 éves, egészségi állapota a korához képest mégis kiemelkedően kedvező. Ugyan a kései fagyokat nehezen viseli el, de az biztos, hogy még újabb 100 évig ékesítheti a teret
- mesélte Váradi Zoltán, majd hozzátette, a nevezéskor fontos szempont volt az, hogy egy Debrecenhez kötődő, a városban közismert fa szerepeljen a versenyben.
A Déri téri kocsányos tölgy mellett az itt élők nap mint nap elsétálnak, hűsölnek az árnyékában a meleg napokon, a turisták pedig előszeretettel látogatják a cívisváros ezen nevezetességét. Mivel ez a fa már több mint 100 éve ékesíti a belvárost, ezért sok mindent átélt, gyakorlatilag egy nyitott történelemkönyv. Láthatta, ahogyan felépült a Déri Múzeum, és ahogy később annak kupolatermébe beemelik Munkácsy Mihály festőművész Krisztus-trilógiájának monumentális elemeit. Tanúja volt annak is, amikor 1956-ban tankok lőtték szét a szemben lévő posta épületét. Az óriásra nőtt fa alatt elhelyezett padokon ma éppúgy pihennek meg idősek, fiatalok, szerelmesek, mint évtizedekkel korábban. A kocsányos tölgy tudományos neve a Quercus (tölgy) robur (erős). Az erő sokféleképpen kapcsolható vele össze, úgy hiszem, most az Év Fája verseny vonatkozásában is megmutatkozhat. Az erő jelen esetben az összefogás jelképe, hiszen ahhoz, hogy megnyerhesse ezt a versenyt a debreceni kocsányos tölgy, együtt kell gondolkodnunk és szavaznunk a győzelemért. Azt tapasztaljuk, hogy a közösségi oldalakon sokan teszik le voksukat a debreceni fa mellett, de hivatalos szavazatnak csak a verseny honlapján leadott, e-mail-címen keresztül hitelesített verzió számít
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- tette hozzá a természetvédelmi mérnök.
Az Év Fája verseny döntős nevezettjeire október 1-ig van lehetőség voksolni ezen az oldalon. A győzelmet arató fa amellett, hogy természetvédelmi mivoltát jelképező táblája mellé kap még egy elismerést, továbbjut az Európa Fája megmérettetésre.
Szívszorító fotókon a kihalt magyar vidék: ebben a szellemfaluban évente egyszer kondul meg a harang
Nincs bolt, nincs út, nincs forgalom – csak néhány omladozó ház, amit lassan visszavesz a természet, és egy templom, ahol a harang évente legfeljebb egyszer...
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








