További fejlesztéseket kaphat Tiszafüreden a Tisza-tó partján található szabadstrand, hozzuk is a részleteket!
Az áradó víz a Zagyva partjára csábítja a horgászokat. A torkolat környékén mindig sokan lesik a kapást, ilyenkor viszont a fentebbi szakaszokra is kirajzanak a pecások. Fogás is akad jócskán mostanság: a zöme keszeg, de ponty is kerül a haltartókba, és a pergető horgászok is megtalálhatják számításukat, hiszen a ragadozók is követik a kisebb halak rajait. Horgászokat kérdeztünk tapasztalataikról - írja a szoljon.hu.
Ahogy a portál írja, rengetegen látogattak ki a Zagyva partra, hogy élvezzék az áradó folyó nyújtotta örömöket.
Kisgyerekkorom óta horgászom, a vízpart mellett nőttem fel Zagyvarékason. Hét év kihagyás után váltottam ki újra a horgászengedélyt. A halat az egész család nagyon szereti. Ilyen magas vízállásnál lehet jól halat fogni, a Tiszáról szépen feljönnek a nagyok is. Melegszik a víz is, kellemes ilyenkor a Zagyva. Igaz, valamelyik nap már hajnalban kint voltam, de akkor nem volt kapás, nagyon zavaros volt. Ugyanakkor vasárnap a barátaim fogtak itt ötkilós busát is. Most jól harapnak a keszegek – ez utóbbi bizonyítékaként ismét rajtavesztett egy jó tenyérnyi pikkelyes
- jegyezte meg Bozsányi István, aki kitért arra is, a halfogás manapság nem is olcsó mulatság, sőt!
Már eleve a kellékek nagyon sokba kerülnek, az engedély is, a szabályok pedig sokkal szigorúbbak, sokkal jobban oda kell figyelni olyan kis dolgokra is, amikkel különben nem nagyon foglalkozna az ember. Csaliból is sokfélére van szükség, a különféle pelletektől az ízesített kukoricáig. Most a vajsavas a nyerő, ebből is ezer forint fölötti áron kapható egy dobozkával. A halakat pedig etetőanyagokkal csalogatjuk oda a horoghoz, ebből is van igen sokfajta. Ezúttal az úszósomat csontival csaliztam, erre jönnek most
- tette hozzá.
A torkolat mindig népszerű a pecások körében, megemelkedett vízállásnál pedig szinte ellepik a partot. Fazekas István és Kovács János baráti párosa egy csónakban ülve gyűjtögette közös szákba a kopoltyúsokat. Mondták, a mederfenéken épp nem eszik a hal, ötven centire a felszíntől van kapás.
Ha feljön a víz, a halakat is hozza
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 456 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 140 517 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,88%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- mondja János, majd kitért arra is, hogy reggel hat óta pecáznak, így begyűjtöttek jó pár dévért és egy pontyot is gilisztával.
Egy másik horgász, Sárközi Zoltán arról mesél, hogy a családdal is előszeretettel töltik a Tiszánál a szabadidejüket.
Időjárástól is függ, hogy mennyire eszik a hal. Ha olyanok a viszonyok, és nem éhes, csinálhatunk, amit akarunk, akkor sem lesz kapás. De azért én általában megfogom, amit csak lehet. Most itt, a sekélyebb vízben van mozgás, itt találnak táplálékot, így most úszózni érdemes. Ha alacsony a vízállás, a csónakkal felmegyek a Tiszán, vannak ott jó halas szakaszok. Pontyokat még a tilalom előtt fogtam áprilisban, viszont szívesebben fogyasztom inkább a keszegeket
- árulta el a nagy átlaggal ellentétes ízlését.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
-
Még több otthon juthat energiahatékonysági támogatáshoz (x)
Elindult a jelentkezés a Magyar Fejlesztési Bank megújult Energiahatékonysági Otthonfelújítási Programjára.
-
Kiváló minőségű pékáruk a Vela Pékségtől (x)
A Vela Pékség elhivatottsága a kiváló minőség iránt a KMÉ-védjeggyel is igazolást nyert.
-
Kiváló minőség jele a Nádudvari Élelmiszer Kft. termékein (x)
A Nádudvari Élelmiszer Kft. elkötelezett a kiváló minőség iránt – ezt bizonyítja a KMÉ-védjegy is.
Green Transition & ESG 2025
AI in Business 2025
Biztosítás 2025


