16 °C Budapest

Őrület: már hivatásos nagyszülőket is képeznek a vidéki Magyarországon

2020. június 26. 16:55

Egyre kevesebb gyermeknek jut nagymama, kiváltképpen nagypapa. A nagyszülők vagy túl idősek már, vagy éppen ellenkezőleg túl fiatalok még a nagyszülői szerepre és dolgoznak. Az igény nagy a segítségre, hogy a szülők nyugodt szívvel tudjanak dolgozni, vagy munka után ügyeiket intézni anélkül, hogy magukkal cipelnék fáradt csemetéiket. Felismerve a tényt, hogy egyre kevesebb gyermek életében van szerepe a nagyszülőnek, Sárközy Erika, a CédrusNet programvezetője létrehozta a SzuperNagyi „hivatásos nagyszülő” képzést a családok támogatására.

HelloVidék: Hogyan született meg a tanfolyam?

Sárközy Erika: Nem elsősorban a családok igényei inspirálták a tanfolyam és a program megszületését. A gyerekeknek nagy szükségük van nagyszülőkre: türelmes, odafigyelő, megértő , mesélő, tanító nagyikra és nagypapákra. Ők a kulturális folytonosság fenntartói, a régen volt dolgok, események, játékok, szokások megismertetésében. Kitüntetett és pótolhatatlan szerep. De a SzuperNagyi program arra is felhívja a figyelmet, hogy a nagyszülőknek is hiányoznak az unokák. Mind több unoka él távol a nagyszülőktöl, vagy egyáltalán nem születik unoka. Igények, érzelmek nagy találkozása a program.

Vajon , miért kell egy 70 órás tanfolyamot végezni azért, hogy gyermekeket felügyeljen valaki?

Ez fontos kérdés. A mai korban sokmindent meg kell érteni, ami másképpen van, mint régen. Meg kell érteni a szülőknek a saját gyerekeik korosztályát, mi változott a világban, milyenek a mai gyerekek, mi foglalkoztatja őket, milyen problémáik adódnak. Igen sokszor a Minecrafttal, és programozó táborokkal - kell versenyezniük a figyelemért már a 6 évesek körében is. A pótnagyi képzés arról szól, hogy a tapasztalat akkor igazán értékes, ha hozzátanulunk , ha kompetenciákat szerzünk, ha megismerjük azt a környezetet, amiben ma élnek a gyerekek és mi is. Ez a képzés a résztvevők saját életében is igen hasznos. Új tudást szereznek, internetetes készségeiket is fejlesztik, munkát vállalnak, ennek minden nehézségével és ujdonságával. A Hivatásos nagyszülőképzés egyike azoknak a CédrusNet programoknak, amelyek feladatot, hasznosság élményt, új szerepeket, munkát kínálnak a már nem fiatal, de még nem idős korosztálynak 55-75 éves kor között.

Milyen arányú volt az érdeklődés a képzésre és kik jelentkeznek?

Nagy túljelentkezés volt mindig. Kecskeméten kezdődött, ma már más városban is indítanak ilyen képzést. Kezdetben nem volt tandíj, a város támogatta a CédrusNet Kecskemét program keretében. Most már kis hozzájárulást kell fizetniük a részvevőknek, akár részletre is. A jelentkezők többsége felsőfokú végzettségű, sok közöttük a tanár, de van könyvelő, jogász, kereskedő, építész is. Számukra új dolog vállalkozónak, szolgáltatónak lenni, kilépni a piacra. Ehhez is kapnak segítséget a tanfolyamon, de továbbra is a CédrusNet kötelékében maradnak. Jelenleg ez a program csak Kecskeméten működik.

Hogyan és miben segítik a nagyik a családokat?

Legnagyobb segítség a jelenlét. Az állandó időnyomás alatt levő szülők helyett sétál, játszik, beszélget a gyerekekkel, hozza, viszi őket. A gyerekek sürgetés nélkül mesélhetnek arról, mi volt az óvodában, az iskolában, milyen öröm vagy bánat érte őket. A SzuperNagyik gyereklélektanról is tanultak és persze sok érdekes játékot is tudnak. Abban is reménykedem, hogy a fiatal szülők, akik saját édesanyjuktól nehezen, a képzett nagyiktól talán szívesen kérnek tanácsot.

Az eddig végzett nagyiknak, milyen problémákkal kellett szembenézniük? Ütköznek-e valamilyen „ellenállásba"?

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Nagyon ritkán. Ez az ellenállás a távol levő „édesnagyik” részéről jöhet. Féltékenység. Érthető.

Volt-e valamilyen kiemelkedő eset?

Az első tanfolyamra egy nagypapa is jelentkezett és el is végezte. Ő volt az első, akit kiválasztottak. Egy kisgyerek kért a szüleitől Karácsonyra egy nagypapát. Minden jól alakult, amikor a nagyszülők jelentkeztek, hogy nem kell pótnagyapa....majd ők megoldják, hogy többet legyenek az unokával. Végülis ez happy end.

Milyen visszajelzéseket kapnak a szülőktől?

Bíznak a SzuperNagyikban a szülők és a gyerekek is ragaszkodók. Az inkább nagyobb probléma, hogy már a harmadik csoport végzett, de még mindig kevesen vannak.

Milyen további céljaik vannak a programmal?

A programot végzett nagyikat már a cégek is kérik, gyereknapon, céges rendezvényeken. Ezt szeretnénk erősíteni. Remélem minél több „édes”nagyi és nagyapa is elvégzi majd ezt a tanfolyamot, hogy értőbb, megértőbb szülők és nagyszülők legyenek és jobban boldoguljanak a saját életükben is.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?