13 °C Budapest

Máris rügyeznek a gyümölcsfák: nagy bajt jósolnak a kertészek

2020. március 2. 10:06

Az elmúlt években melegebbek voltak a telek, ez azonban egyáltalán nem tesz jót a növényállománynak, különösen a gyümölcsfáknak. A szakemberek szerint ez több szempontból sem szerencsés.

Az enyhe tél miatt több csonthéjas termésű gyümölcsfa kezdett el rügyezni, például a mandula, az őszibarack és a kajszibarack. Ez a növénytermesztésben veszélyhelyzetet jelent, mert egy nagyobb fagy károsíthatja a rügyeket, és jelentős terméskiesést okozhat - nyilatkozta az InfoRádiónak Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti és beszállítói osztályának elnöke.

Az elmúlt években melegebbek voltak a telek, ez azonban egyáltalán nem tesz jót a növényállománynak, különösen a gyümölcsfáknak. A változás a szakember szerint azért nem szerencsés, mert már vannak olyan csonthéjas gyümölcsök, amelyeknél megduzzadt rügyeket figyeltek meg, és egy későbbi nagyobb hideg, nagyobb fagy kellemetlen, akár terméskiesést okozó állapotba hozza ezeket. Emellett

van egy egyértelműen rossz jelenség is: a kórokozók és kártevők áttelelése, mert a melegebb idő kevésbé ritkítja meg ezeket, sőt a délről betelepülő fajok is itt maradhatnak.

A védekezést megnehezíti, hogy az Európai Unió egyre több növényvédő szert von ki a forgalomból.

Most ugyan még nem lehet terméskiesésről beszélni, de egy váratlanul érkező nagyobb hideg okozhat ilyet akár rügykárosodáson keresztül, vagy a későbbiekben a virágzás idején.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Magyarországon előfordul virágzási fagy, ami mind a csonthéjas, mind az almatermésű kultúrákban komolyabb terméskieséshez vezet.

Az elmúlt években 30 százaléktól 70-80, de volt olyan terület, ahol 100 százalékos fagykár is előfordult.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?