Egy hét türelmi idő után már bírság jár a szabályszegőknek a kaposvári sétálóövezetben.
A KSH adatai alapján jelentős különbségek mutatkoztak a turizmus területén 2019-ben a balatoni régió teleüléseinek kereskedelmi szálláshelyein. Egyes települések megőrizték előkelő pozíciójukat, de láthatunk hatalmas növekedéseket és drámai visszaeséseket is a listában - írja a balatontipp.hu.
Jelentős különbségek mutatkoztak a turizmus területén 2019-ben a balatoni régió településeinek kereskedelmi szálláshelyein a KSH adatai alapján. A települések között volt, amelyik megtartotta pozícióját, de voltak erős visszaesések és nagymértékű növekedések is. A vendégek összesen 5 millió 874 ezer éjszakát töltöttek el a régió kereskedelmi szálláshelyein 2019-ben, ami 0,9 százalékkal kevesebb a 2018-as eredménynél. A külföldiek forgalma 2,6 századdal maradt el az előző évitől, a magyaroké pedig közel azonos volt a két évben.
A portál listája alapján a települések forgalom szerinti sorrendjében megtartotta első helyét Hévíz, a többiektől messze elhúzva az egymillió-száznegyvenötezer éjszakás eredményével. Balatonfüred is stabilan tartja második helyét 733 ezer éjszakás forgalmával.
Az adatokat elemezve a lap azt írja, hogy egy évvel ezelőtt a harmadik helyen Zalakaros szerepelt, így a pozíciót korábban őrző Siófok a nagyedik helyre szorult. A KSH adatai alapján azonban utólag plusz 27562 vendégéjszakával Siófok visszamenőleg is megőrizte harmadik helyét a dobogón 2018-ban, amit 2019-ben is megtartott megelőzve Zalakarost.
A legjelentősebb növekedést az élbolyban a volt Úttörővárosban működő Erzsébet táborra alapozó Zánka érte el, így átvette az 5. helyet az 5,2 százalékos visszaesést mutató Zamárditól. Az első tízes mezőnyben még érdemes megemlíteni Tihany 8,2 százalékos javítását. Nagy változás zajlott csak éppen negatív irányba Balatonszemesen, ahol 9,4 százalékkal csökkent a vendégéjszakák száma az előző évhez képest.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








