A Vértes erdeiben egyre látványosabb a kőrispusztulás: ritkuló lombkoronák, száradó ágak és kidőlt törzsek jelzik, hogy egy őshonos fafaj állománya gyors átalakuláson megy keresztül.
A főváros után Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt tavaly a legtöbb baleset kijelölt gyalogátkelő-helyeken. Összesen 39 ember életébe került.
A rendőrség szerint rengeteg embert gázolnak el kijelölt gyalogátkelőhelyen. Sokkoló adat, hogy tavaly négyből három halálos baleset fényjelzés nélküli zebrán történt. A balesetek majdnem fele Budapesten, tízből kilenc gázolás fényjelző nélküli gyalogos-átkelőhelyen történik - írta Facebook-posztjában Székely Sándor, a Szolidaritás országgyűlési képviselője, amit az Index szúrt ki.
Közzétette azt a kimutatást is, amit a rendőrség küldött, válaszul a megkeresésére. Ezen az látszik, hogy a főváros toronymagasan vezet 411 balesettel, a fővárosban az így bekövetkezett halálos gázolások száma is jóval magasabb, mint bárhol az országban.
A politikus szerint a probléma megoldásához azonnal kéne szabályozni a gyalogátkelőhelyeket, szükség lenne egy országszerte alkalmazott és betartott zebrás minimumra. Többek között át kellene festeni és jobban megvilágítani őket, és hangos jelzéssegítőket kéne kialakítani a lámpás átkelőknél.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







