Van az az igazi házi szilvalekvár, amiben tényleg megáll a kanál. Aztán van, ahol kenyérre kenik, majd még tejföllel is megpakolják. De hogyan készült Szatmárban?
A január a kertészek uborkaszezonja, hiszen nem sok dolgot tudunk ilyenkor elvégezni, de az a kevéskefeladat nagyon is fontos. Ugyan sokan úgy gondolják, ilyenkor még nem lehet munkálkodni a kertben, mégis számtalan feladat van, amit érdemes már most letudni, hogy mire beáll a jó idő, ennyivel kevesebb dolgunk legyen. Lássuk, miket érdemes már januárban elvégezni.
A kertben végzett munkák ebben a hónapban többnyire a szerszámok, kertészeti eszközök tisztítását és rendezését jelentik, valamint a következő évre való felkészülést és tervezést is most érdemes elkezdeni. Éppen ezért, amikor az időjárás is kedvező, érdemes kimenni a kertbe és nekilátni a munkának. Lássuk, miket lehet már most elvégezni!
- A szerszámokat, ha tél elején gondosak voltunk, akkor tisztán tettünk el a fészerbe, ha nem, akkor ezek tisztításával kezdjünk. Ha ezzel megvagyunk, jöhet a kicsorbult kapák, ásók élezése.
- Korábban már írtunk, hányféle képpen lehet újrahasznosítani a karácsonyfánkat a kertben, erről több itt olvasható.
- Ilyenkor érdemes elvégezni a törzstisztításokat is a kertben lévő fákon. Drótkefével dörzsöljük át a törzseket, hogy eltávoltítsuk az áttelelő kártevőktől a fát.
- Van pár hagyma, amit ilyenkor még érdemes elültetni. Ha nincsenek erős, talajmenti fagyok, akkor a következőket tudjuk januárban elültetni: korai burgonya, borsó, zeller, hagyma, saláták, karfiol, újhagyma, spenót, eper, málna, áfonya.
- Most kell megmetszeni az alma- és körtefákat. A szilvát, a cseresznye és a sárgabarackot most nem érdemes metszeni, mivel ez csak fogékonyabbá teszi őket a különböző betegségekre, kártevőkre.
- Tervezzünk előre. Ilyenkor érdemes átgondolni, hogy előző évben milyen technikák váltak be és melyek voltak, amik nem működtek. Most még van idő megtervezni, hogyan osztanánk fel a kertet vagy épp kiválasztani, hogy műtrágyát,mulcsot vagy komposzt teát használunk majd kertünk táplálásához.
(forrás: thompson-morgan.com)
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







