Kisvállalkozások ezrei kerültek pénzügyi csapdába az év végén: nincs elegendő forrásuk a decemberi bérek kifizetésére, közben a szolgáltatók dupla rezsit szednek be.
Évente majdnem 1,5 millió forint jut egy lakosra az ország leggazdagabb járásában, míg a legszegényebb településeknek helyet adó Csengeri járásban mindössze évi 620 ezer forintból kell beérniük az ott lakóknak. Ez majdnem 2,5-szeres különbség. Legutóbbi cikkünkben már bemutattuk az ország legelmaradottabb településeit, most a 10 leggazdagabb járást vesszük górcső alá - írja a Pénzcentrum.
Korábban már mi is megírtuk, hogy melyek az ország legszegényebb települései. Jól látszott, hogy hatalmas a szórás bérek tekintetében Magyarországon. Most a pénzcentrum annak járt utána, hogy melyek az ország leggazdagabb járásai.
A KSH legfrissebb jelentése szerint hiába jár 350 ezer forint felett a bruttó átlagfizetés, kereseti tizedek alapján 10-ből 6-7 magyar munkavállaló bére (sokszor bőven) elmarad ettől. Vagyis a jól kereső kevesek húzzák fel az átlagot.
A társadalmi csoportok erőteljes jövedelmi polarizációját több kutatásban is aggasztónak tartják. Egyértelműen nyomon követhető ugyanis az a folyamat, hogy miközben a középosztály aránya évek óta csökken, addig a felső és felső-közép, illetve az alsó jövedelmi rétegek súlya növekszik a népességen belül.
A társadalmi rétegek elszakadása természetesen földrajzilag is nyomon követhető: az ország hét régiója közül továbbra is a Közép-Magyarországi régióban a legmagasabb az egy főre jutó jövedelem, itt éves szinten alig több mint 1 millió 240 ezer forintból gazdálkodhatnak a lakosok, ezzel szemben az Észak-Alföldön fejenként mindössze évi 881,6 ezerből kell boldogulni.
Az eltérés azonban ennél is durvább, ha a régiós bontás helyett államigazgatási járásonként vizsgáljuk a jövedelmi viszonyokat. Az Országos Területfejlesztési és Területrendezési Információs Rendszer (TeIR) friss statisztikáit górcső alá véve ugyanis egyértelműen kiderül, hogy a leggazdagabb magyar településeken élők gyakorlatilag "dőzsölnek".
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Hozzávetőlegesen 2-2,5-szer magasabb az egy lakosra jutó összes nettó jövedelem a "luxustelepüléseken, mint a legszegényebb járásokban. A komoly jövedelmi egyenlőtlenségeket látva amúgy az sem nagy meglepetés, hogy jóval alacsonyabb a munkanélküliségi ráta a gazdagabb járásokban. Egy adott hely jó életszínvonala ugyanis egyenesen arányos az ott élő munkavállaló lakosság arányával, tehát minél többen dolgoznak, annál magasabb a relatív jólét.
A leggazdagabb járásokban ez többnyire 3 százalék alatti munkanélküliséget takar, míg a legszegényebb területeken bőven 10 százalék feletti a munkanélküliségi mutató. Sőt, akad olyan járás (Gönci járás) is, ahol majdnem eléri a 15 százalékot a munkanélküliségi ráta. De nézzük, hol és átlagban mennyi pénzből élnek manapság a leginkább jómódú magyar családok.
- 10. Paksi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 249 689 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 452 003 Ft/év/fő - 9. Veszprémi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 252 616 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 151 815 Ft/év/fő - 8. Gödöllői járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 259 128 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 543 752 Ft/év/fő - 7. Pilisvörösvári járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 266 208 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 632 737 Ft/év/fő - 6. Érdi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 272 052 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 559 393 Ft/év/fő - 5. Móri járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 281 684 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 384 941 Ft/év/fő - 4. Székesfehérvári járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 285 325 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 401 948 Ft/év/fő - 3. Győri járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 302 849 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 487 611 Ft/év/fő - 2. Dunakeszi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 404 762 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 2 799 858 Ft/év/fő - 1. Budakeszi járás
Egy lakosra eső összes nettó jövedelem: 1 478 474 Ft/év/fő
Egy adófizetőre eső összes nettó jövedelem: 3 062 100 Ft/év/fő
Székesfehérváron tűnt fel a legendás Kossuth-díjas színésznő autója : nevetségesen olcsón most eladó
Igazi különlegesség bukkant fel Székesfehérváron: eladóvá vált Psota Irén egykori autója: egy Maruti Suzuki 800-as. 31 éves, 99 ezer kilométerrel, és még mindig talpon van.
Megvan, mikor újítják fel a leégett miskolctapolcai barlangfürdőt: a bővítés tervei is készen állnak
Aláírták a kivitelezői szerződést, így már valóban napok kérdése, hogy megkezdődjön a 2024 szeptemberében leégett Miskolctapolca Barlangfürdő helyreállítása.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








