13 °C Budapest

Költőládákkal a madárvédelemért: vércséken segítenek Vas megyében

MTI
2019. július 9. 17:00

A költőládák több példányát már tavasszal felszerelte az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság az E.ON Hungária Zrt.-vel közösen; ezeket a vörös vércsék felfedezték és be is lakták, bennük már fiókákat nevelnek - tájékoztatta a cég kommunikációs ügynöksége az MTI-t.

Mint a közlemény emlékeztet, a más madarak fészkét elfoglaló vörös vércse a rágcsálók egyik leghatékonyabb természetes ellensége, így letelepedése nemcsak színesíti az adott régió élővilágát, de az emberek hasznára is válik: környezetbarát módon megoldódik a rágcsálók szántóföldi kártétele elleni védekezés.

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság célja, hogy a nyugati országrészben is minél nagyobb számban telepedjen meg az egyik legkisebb hazai ragadozó madár, a vörös vércse. Ezért vércsevédelmi akciót hirdettek, amelynek lényege kifejezetten a vércsék számára kialakított, tartós költőládák elkészítése és azok kihelyezése - idézi a közlemény Harsányi Krisztiánt, a program szakmai felelősét, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság osztályvezetőjét.

Egy ilyen láda legalább 25 évre biztonságos fészkelőhelyet jelent egy vércsedinasztia számára, amely ez idő alatt akár 100 fiókát is felnevelhet. Az Adj otthont egy vércsecsaládnak! elnevezésű akcióhoz bárki csatlakozhat. A cég nagyfeszültségű távvezeték-oszlopain biztosít helyet a költőládáknak, elvégzi azok felhelyezését, valamint tíz műfészek beszerzésével támogatja a nemzeti park természetvédelmi akcióját.

A vércsevédelmi akciót a nemzeti park természetvédelmi szakemberei koordinálják: megszervezik a költőládák gyártását, kiválasztják a legmegfelelőbb vércse-élőhelyeket, segítik a műfészkek kihelyezését, majd figyelemmel kísérik a vércsék fészekfoglalását, a költések eredményességét.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. április 8. szerda
Dénes
15. hét
Április 8.
A romák világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?