Van az az igazi házi szilvalekvár, amiben tényleg megáll a kanál. Aztán van, ahol kenyérre kenik, majd még tejföllel is megpakolják. De hogyan készült Szatmárban?
A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos támogatás harmadát a kerékpáros útvonal jelentős bővítésére fordítják majd. Ezen túl szolgáltató-központ jönnek majd létre, illetve az elektromos kerékpár töltőhálózat is tovább épül - közölte a hirbalaton.hu.
A 2020 végéig megvalósuló projekt során a jelenleg 206 kilométeres balatoni kerékpárútat további 600 kilométernyi új útvonal épülhet, bevonva a háttértelepüléseket is a bringaturizmusba. Három kiemelt szolgáltató-központot hoznak létre Balatonfüreden, Keszthelyen és Balatonföldváron. Ezekben a központokban lehet majd kölcsönözni, információt, műszaki segítséget, bicikli-szállítást, vagy túravezetést is kérni.
Valószínű, amikor pár évtized múlva visszagondolunk erre az időszakra, azt fogjuk gondolni, hogy a bringaturizmsuban a legnagyobb kitörési pont az e-bike, vagyis az elektromos bicikli volt
- mondta Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke a lapnak.
Az e-bike új lehetőség azok számára is, akik az életkorukból, egészségi állapotukból adódóan hagyományos kerékpárra nem ültethetők föl.
Tavaly indult hazánkban egyedülálló szolgáltatásként e-bike, azaz elektromos kerékpár töltőhálózat a Balatonnál. A kezdeményezéshez első körben 14 étterem, büfé és más szolgáltató kapcsolódott be, ahol a kerékpárosok és kerékpárjuk egyaránt feltöltődhetnek. A szolgáltatás az alábbi helyeken érhető el:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Keszthely – Klára Vendéglő – Déli szabadstrand
- Révfülöp – Rév Büfé – Halász utcai korzó
- Balatonakali – Fék Kávéház Étterem – Pacsirta utca 1/a.
- Balatonakali – Akali Café – Balaton u. 1. (Községi strand bejárata)
- Örvényes – Huszár Vendéglő – Malom utca
- Lovas Kikötő – Lovas, Fő u. 19.
- Balatonfűzfő – Fűzfa Vendéglő – Fűzfő tér
- Balatonvilágos – KerékpárBár – Rákóczi út 1.
- Siófok – Krúdy Panzió és Étterem – Mártírok útja 4.
- Balatonszárszó – Kistehén Burger Étterem – Fő u. 8.
- Balatonlelle – BL Yacht Club & Apartments Étterem – Köztársaság út. 36-38.
- Balatonberény – Beach Cafe – Községi strand főbejárata
- Zalacsány – Batthyány Kastélyszálló – Csányi László u. 24.
- Ajka-Padragkút – Flóra Presszó & Kavézó – Halimbai u.1.
A töltőpontok listájának forrása: balatontipp.hu
Most dőlhet el, mennyi dió marad őszre: megjelent a hazai kertek rettegett kártevője - így védekezz!
Aki diófát nevel, mostanában jobban teszi, ha gyakrabban néz fel a lombkoronába. Megkezdődött ugyanis a dióburok-fúrólégy rajzása, és most dőlhet el, mennyi dió marad őszre.
Lebontanák a balatoni retro vasútállomást: tiltakoznak a helyiek, szerintük menthető lenne az épület
A balatonakarattyai civilek nem támogatják a vasútállomás jelenlegi épületének elbontását.







