Hétfő délelőtt erősödésbe kapcsolt a forint, az euró jegyzése 363 közelébe, a dolláré pedig 316,24 forintig süllyedt.
A jelenlegi nemzetközi és regionális üzemanyagkörnyezetben egy esetleges üzemanyag védett ár bevezetése Magyarországon rövid távon bekövetkező és súlyos ellátásbiztonsági helyzetet eredményezne. Egy esetleges védett ár azonnal kiszorítaná az üzemanyag importot, mely napokon belül dízel-, és benzinhiányhoz vezetne - írták egy sajtóközleményben. Ezt a hiányt az ország stratégiai készleteivel kipótolni hazardírozás lenne. A MOL ezért egyetért és támogatja a kormányzat intézkedését, amelyik nem a védett ár irányába tesz lépéseket, hanem a leginkább rászoruló társadalmi és fogyasztócsoportokat támogatja - hangsúlyozták.
A cég közleménye szerint az elmúlt napokban egyértelműen negatív irányba fordultak a nemzetközi események. A Hormuzi-szorosnál kialakult konfliktus és az orosz energetikai létesítmények elleni ukrán támadások miatt világ két legnagyobb dízel- és kerozinszállítója, a Közel-Kelet és Oroszország egyszerre tűnt el a piacról. A júliusi adatok szerint a globális dízel export az év eleje óta 21%-kal csökkent, a globális benzin export 14%-kal a tavalyi évhez képest.
Emlékeztettek arra is, hogy jelentősen csökkent az indiai és török dízelimport az EU felé, mert az EU szankciós politika betiltotta az orosz kőolajból gyártott termékek importját is. A csökkenő folyószintek miatt pedig, egyre nehezebb a beérkező importot eljuttatni a kontinens belsejébe.
Az őszi európai és amerikai finomítói karbantartások miatt még kevesebb terméket tudnak gyártani. Nehezíti, hogy az előttünk álló kb. 60 napban pedig a gázolaj piac éves csúcsszezonja következik Európában. Ezek mind tükröződnek a termékek nemzetközi áraiban. 2026. szeptember 8-án a kőolaj ára 53%-kal, az európai dízel ára pedig 89%-kal volt magasabban, mint az iráni háború kitörése előtt, ezért a MOL szerint a helyzet nagyon törékeny.
A cég közleményében hangsúlyozta, hogy a fentiek ellenére a magyarországi üzemanyag kiskereskedelmi árak továbbra is az EU átlaga alatt vannak. Fontos is, hogy hosszú távon összhangban legyenek a szomszédos országok átlagos árszintjével, mert ha a hazai piac jelentősen olcsóbb, mint a régiós, akkor az importőrök nem hoznak be árut az országba - írták. Az üzemanyagegyensúly és az import fenntartása a legfontosabb feladat. Nemzetközi szinten egyre kevesebb termék várható, de Magyarországot eddig sikerült megóvni a termékhiánytól, zárták a közleményt.
Magyar Péter üzemanyag-támogatást jelentett be
Ma délután Facebook-videóban jelentette be Magyar Péter miniszterelnök, hogy kormányzati üzemanyag-támogatásban részesül az év végéig mintegy egymillió dízelüzemű gépjármű tulajdonosa. A döntés értelmében a legfeljebb 150 lóerős autók után havi 5000 forintos kompenzáció jár, amellyel a világpiaci áremelkedés hatásait kívánják enyhíteni.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mivel a program decemberig tart, a jogosultak az év hátralévő részében összesen 20 ezer forint kompenzációhoz juthatnak. A juttatás nemcsak a magánszemélyeket érinti, hanem az őstermelők és az egyéni vállalkozók is igénybe vehetik a támogatást, amennyiben a jármű a saját nevükön szerepel.
A pénzt nem egy összegben, hanem több részletben kapják meg a jogosultak, az első kifizetésre októberben kerülhet sor, nem kell majd külön igényelni. A jogosultság megállapításához a NAV gépjárműadó kivetéséhez használt nyilvántartását veszik alapul, a támogatás átutalásáról pedig a Magyar Államkincstár gondoskodik.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






