Hét százalékkal, 3048 milliárd forintra nőtt a bevallott nettó tőkejövedelem Magyarországon 2025-ben, miközben az ilyen jövedelemmel rendelkezők száma alig változott.
Rendkívüli! Hatalmas vidékfejlesztési programot jelentett be a kormány: közel kétmillió magyar sorsa változhat meg
Tizenkét milliárd forintot különít el a kormány 2027-ben a Szent István Vidékfejlesztési Programra. Közel kétmillió ember életét érinthetik a támogatások.
A pénteken megjelent kormányhatározat alapján legfeljebb 12 milliárd forintos keretösszeggel indul el a Szent István Vidékfejlesztési Program 2027-es szakasza. A közel kétmillió embert érintő, a helyi közösségek döntéseire építő kezdeményezés kísérleti fázisa már idén ősszel megkezdődik tíz kiválasztott mikrotérségben - derült ki a Magyar Közlönyből.
A jövő évi költségvetés tervezésekor Kármán András pénzügyminiszter feladata lesz a szükséges többletforrás biztosítása. A program szakmai irányításáért Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter felel, míg a lebonyolításért a Magyar Államkincstár felelős, amellyel az év végéig kötik meg a szerződést. Az előkészítő munkák már elindultak.
A kezdeményezés első, tesztjellegű szakasza idén ősszel száz településen, mintegy 97 ezer lakos bevonásával indul el. A helyszíneket a 2024-es jövedelmi és fejlettségi mutatók alapján választották ki, különös tekintettel az országos átlagtól elmaradó régiókra. A tesztfázisba alföldi, hegy- és dombvidéki, valamint eltérő gazdasági adottságú – például mezőgazdasági, ipari vagy turisztikai – területek egyaránt bekerültek, hogy a modellt a legváltozatosabb körülmények között tehessék próbára.
A kormány a Szent István Programot nem egyszeri pályázatnak, hanem egy hosszabb távú vidékfejlesztési rendszer alapjának szánja, amelynek lényege, hogy a helyi közösségek maguk határozhatják meg a legfontosabb beruházásokat.
A fejlesztések köre a közlekedéstől és az energetikától kezdve az egészségügyön át egészen a turizmusig terjedhet. Fontos szempont, hogy az új rendszer nem váltja ki a már meglévő támogatási formákat – például a Magyar Falu Programot vagy a LEADER-forrásokat –, hanem azokat kiegészítve működik majd.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kísérleti időszak tapasztalataira építve a program országos kiterjesztése a tervek szerint 2027. augusztus 20-án indul el. A teljes kiépülést követően a kezdeményezés több mint kétezer települést és 1,85 millió embert érinthet.
Magyar Péter még szeptember elején az Országgyűlésben azzal indokolta a konstrukció létrehozását, hogy a fejlesztési döntéseket a lehető legközelebb kell vinni a helyi közösségekhez. A 2027-re jóváhagyott 12 milliárd forintos keret nem a program többéves összköltségét jelenti, hanem a jövő évi megvalósításra szánt többletforrás felső határát.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







