15 °C Budapest
parlamenti ülés

Történelmi döntést hozott a Parlament: megszűnhet Sulyok Tamás és Polt Péter mandátuma

2026. július 13. 18:25

Az Országgyűlés 139 igen és 6 nem szavazattal elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását. A változtatás értelmében – amennyiben a köztársasági elnök aláírja – megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnök és négy alkotmánybíró, köztük Polt Péter megbízatása. A módosítás emellett új szabályt vezet be a parlamenti képviselők indulására is. Az elfogadott javaslat heves politikai vitát váltott ki a kormánypártok és az új parlamenti többség között.

Az Országgyűlés hétfő este elfogadta az Alaptörvény 17. módosítását. A javaslatot 139 képviselő támogatta, hatan ellene szavaztak, míg a Mi Hazánk frakciója tartózkodott. A Fidesz és a KDNP bojkottálta az ülésnapot és a voksolást, Gulyás Gergely pedig tiltakozásul lemondott frakcióvezetői tisztségéről.

A módosítás egyik legfontosabb eleme, hogy a köztársasági elnök aláírását követő napon megszűnik Sulyok Tamás államfői megbízatása, valamint négy alkotmánybíró – köztük Polt Péter – mandátuma is. Az új köztársasági elnököt az Országgyűlésnek harminc napon belül kell megválasztania.

Az elfogadott módosítás a parlamenti képviselők indulásának feltételeit is érinti: a következő országgyűlési választáson nem indulhatnak azok, akik már legalább tizenkét éven át országgyűlési képviselők voltak.

A parlamenti vitában Magyar Péter úgy fogalmazott, hogy az Alaptörvény módosítása lezárja a Fidesz-kormányzás időszakát, és megteremti egy új alkotmány előkészítésének alapját. Elmondása szerint az új alaptörvény megalkotásába a magyar társadalmat is be kívánják vonni.

A Fidesz élesen bírálta a döntést. A párt szerint a módosítás az alkotmányos demokrácia végét jelenti, és politikai alapon távolítja el a köztársasági elnököt, valamint az Alkotmánybíróság több tagját. Gulyás Gergely úgy vélte, hogy a változtatás veszélyezteti a demokratikus intézményrendszer működését és korlátozza a politikai versenyt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A módosítás legfontosabb elemei közé tartozik még, hogy

  • az Alkotmánybíróság elnökét ismét maguk az alkotmánybírák választják, hároméves időtartamra.
  • az alkotmánybírák megbízatása 12 évről 9 évre csökken.
  • visszaállítják az Alkotmánybíróság egyes költségvetési és adóügyekben fennálló felülvizsgálati jogát.
  • nagyobb beleszólást kapnak a bírák az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és a Kúria elnökének megválasztásába és visszahívásába.
  • az OBH és a Kúria elnökének mandátuma 9 évről 6 évre csökken, és nem választhatók újra.
  • legfeljebb három cikluson (12 éven) át lehet országgyűlési képviselő valaki, ezt követően nem indulhat újra a választáson.
  • csökken a kétharmados (sarkalatos) törvények köre.
  • létrejön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, amely közvagyon-védelmi, valamint nyomozati és ügyészségi jogköröket is kap.
  • megszűnik az Országgyűlési Őrség, feladatait a TEK és a Készenléti Rendőrség veszi át.
  • megszűnik a Költségvetési Tanács vétójoga a költségvetés elfogadásával kapcsolatban.
  • október 1-jétől ismét a "megye" elnevezést használják a "vármegye" helyett.

Címlapi kép: MTI/Hegedüs Róbert

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Felix DeSouza
3 hónapja
Helyes, ki kell takarítani a fidesz-maffiózókat minden állami pozícióból.
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. október 17. 11:34
Nyár végére  megfigyelhettünk egy tizenkét hónap alatt hatszorozó, majd lefelező Samsung részvényárf...
Kasza Elliott-tal  |  2026. október 17. 06:00
Október elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, itt a gyors értékelésem.F...
Bankmonitor  |  2026. október 16. 11:04
Továbbra is az Otthon Start uralja a hitelpiacot, de akik nem jogosultak a támogatásra piaci hitelbő...
ChikansPlanet  |  2026. október 16. 08:00
A városainkat évtizedek óta a gyorsaság és az autózás logikája formálja. Egyre gyorsabban jutunk el...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. október 17. szombat
Hedvig
42. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. október 17. 12:04