Tetemes vagyonnal köszönt le Sulyok Tamás: luxusnyugdíjas lesz a leváltott államfő
A Sándor-palota közzétette Sulyok Tamás volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát
A Sándor-palota közzétette Sulyok Tamás volt köztársasági elnök záró vagyonnyilatkozatát
Harminc napon belül meg kell választania az Országgyűlésnek az új köztársasági elnököt.
Az Alaptörvény módosítása Sulyok Tamás és Polt Péter megbízatását is megszünteti, ha azt az államfő aláírja.
Egy konszenzusos választás esetén a hangsúly az életművön, a nemzetközi beágyazottságon, valamint a pártpolitikai konfliktusoktól való relatív távolságon van.
Megjelentek a legfrissebb köztársasági elnöki határozatok a Magyar Közlönyben, amelyek több fontos kérdést is érintenek.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Sándor-palotánál
A parlamenti képviselők márciustól jóval nagyobb fizetésemelésre számíthatnak, mint az átlagos munkavállalók
A hivatalos lapban megjelent jogszabály helyesbítése azóta sem történt meg, noha a törvény már hatályba lépett.
A statisztika részletesen bemutatja az új államfő hivatalba lépése óta eltelt időszak kegyelmi ügyeinek alakulását.
A társadalmi nyugdíjrendszer kialakítása, a központi költségvetés előkészítése és a társadalombiztosítási nyugellátások fedezetének biztosítása a kormány feladata és felelőssége.
2024-ben, január 1-től március 31-ig senki nem kapott államfői kegyelmet, viszont senkinek a kérvényét sem utasították el.
Sulyok Tamás köztársasági elnök részt vett a Három Tenger Kezdeményezés Csúcson Vilniusban.
A közeledő március 15-i nemzeti ünnep alkalmából kihirdették a különböző állami kitüntetéseket.
Újévi beszéd helyett karácsonyi beszédeket fog tartani Sulyok Tamás. Arról is beszélt: az ő "elnöki" ügye az idős, beteg, hátrányos helyzetű, magányos emberek segítése lesz.
Egy szegedi társasház első emeletén lakik jelenleg is Sulyok Tamás köztársasági elnök, még a neve is ki van írva a kapucsengőre, onnan ingázik Budapestre.
Sulyok Tamás az eredetileg tervezetthez képest több százmillióval magasabb összeget fordíthat állami kitüntetésekre egy friss kormányhatározat szerint.
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta az Országgyűlés által korábban meghozott döntést Svédország NATO-csatlakozásáról.
Kétharmados többséggel a magyar parlament Sulyok Tamást választotta köztársasági elnöknek.
Az Alkotmánybíróság eddigi elnöke március 5-étől lesz köztársasági elnök, amennyiben hétfőn megkapja legalább 132 képviselő támogatását.
Hétfőre tűzte ki az államfőválasztást az Országgyűlés elnöke.