Első ránézésre nem indult rosszul az év az építőiparban, de a számokat erősen torzítja egy óriásberuházás.
Kétségbeejtő helyzetbe kerültek a magyar utazók: nem kapják vissza a pénzüket, keményen lépett a hatóság
Az elmaradt kárrendezés miatt eljárást indított a Travel Teachers Kft. utazásszervezővel szemben Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH), mert a beérkezett panaszok szerint a cég nem kezdte meg ügyfelei kártalanítását - közölte a BFKH kedden.
Felidézték, hogy a hatóság április 30-án vonta vissza a Travel Teachers Kft. tevékenységi jogosultságát, így a társaság május 1-je óta utazásokat nem bonyolíthat le, és köteles az utazók által befizetett részvételi díjakat visszafizetni.
A BFKH az április 30-i döntésében felhívta a Travel Teachers figyelmét, hogy ha nem képes az utasok felé a visszafizetéseket önerőből teljesíteni, úgy ezt a kormányhivatal és a biztosítótársaság felé jeleznie kell. Ilyen jelzés azonban a hatósághoz nem érkezett, ezért nem tudni, hogy a vállalkozás mely utasok felé teljesített, illetve nem teljesített visszafizetéseket.
A május 18-án indult vizsgálat annak kiderítésére szolgál, hogy képes-e a társaság a kárrendezést teljesíteni. Kiemelték, amennyiben az eljárás során a hatóság is megállapítja, hogy az utazásszervező önerőből nem tud fizetni, úgy a BFKH soron kívül fel fogja hívni az utazási iroda vagyoni biztosítékát adó biztosítótársaságot arra, hogy kezdje meg a kárrendezéssel összefüggő feladatokat.
Ezt követően az utazók a kárigényüket az Európai Utazási Biztosító Zrt. felé nyújthatják be a biztosítótársaság által meghatározott módon. A kormányhivatal a kifizetéseket azzal tudja segíteni, hogy a lehető leggyorsabban beszerzi a szükséges adatokat az utazásszervezőtől, de konkrétan a kárrendezésben nem vesz részt - ismertette közleményében Budapest Főváros Kormányhivatala.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








