Tőzsdei piac kijelző táblája az utcán, amely zöld színben mutatja a részvények emelkedését

Így kezdte a hetet a magyar tőzsde: emelkedéssel zárták a kereskedést

2026. május 18. 18:23 1 perc

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 350,19 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 132 046,37 ponton zárt hétfőn.

A részvénypiac forgalma 22,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője elmondta: a nemzetközi hangulat pozitív, a forgalom átlagos volt. A vezető részvények inkább oldalaznak, jelentős elmozdulás nem volt. Hozzátette: az OTP osztalékfizetése június elsején lesz, arra számít, hogy a bankpapír árfolyama addig emelkedni fog. A Telekom árfolyama emelkedik, szintén a kedvező gyorsjelentés óta. A Mol-tól döntést várnak a befektetők a Szerbiai Kőolajipari Vállalat, a NIS jövőjével kapcsolatos döntésről - jegyezte meg.

  • A Mol 42 forinttal, 1,05 százalékkal 4034 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
  • Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,05 százalékkal 41 080 forintra csökkent, forgalmuk 12,5 milliárd forintot tett ki.
  • A Magyar Telekom árfolyama 36 forinttal, 1,43 százalékkal 2546 forintra nőtt, forgalma 5,0 milliárd forint volt.
  • A Richter-papírok árfolyama 140 forinttal, 1,11 százalékkal 12 450 forintra esett, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9377,83 ponton zárt hétfőn, ez 86,7 pontos, 0,93 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29