Erre kevesen gondoltak: kemény ára lesz az olcsó rezsinek, és most jön csak a neheze

Az Európai Bizottság dokumentuma súlyos zavarokat azonosít az uniós energiapiacon. A hivatalos közlemény szerint "a magas energiaköltségek ártanak állampolgárainknak: az energiaszegénység több mint 46 millió európait érint, és aránytalanul nagy terhet ró a hátrányos helyzetű csoportokra". A Bizottság arra is emlékeztet, hogy a kiskereskedelmi villamosenergia-árak az ipar számára szinte megduplázódtak: egy közepes méretű ipari fogyasztó esetében az árak 2023-ban 97 százalékkal voltak magasabbak a 2014–2020 közötti átlagnál. Az EU és fő versenytársai közötti energiaár-szakadék folyamatosan nő, ami a Bizottság szerint az új beruházások Európán kívülre áramlásához és a meglévő iparágak elvándorlásához vezethet, aláásva ezzel az unió gazdasági erejét, ellenálló-képességét és nemzetközi versenyképességét - számolt be a Portfolio.

A javaslatcsomag többek között az elektromos hálózat díjrendszerének átalakítását, a villamosenergia-piaci szabályozás teljes körű érvényesítését, valamint a gázpiacok hatékonyságának javítását célozza. Ezek az intézkedések azonban hosszú, akár évtizedes megvalósítási idővel számolnak. Eközben a Bizottság által is elismert kihívások – a geopolitikai feszültségektől a klímaváltozásig – azonnali és következetes lépéseket tennének szükségessé.

Az Európai Hálózati Csomag becslése szerint a szükséges hálózatfejlesztési beruházások összege 2040-ig elérheti az 1,2 billió eurót. Ezt a terhet végső soron a fogyasztóknak kellene viselniük: vagy magasabb energiaköltségeken keresztül, vagy emelkedő adók formájában, esetleg a közszolgáltatások romló minősége árán. A Bizottság dokumentumai nem adnak választ arra, miként lehetne megakadályozni, hogy ezek a költségek teljes mértékben a fogyasztókra háruljanak át.

Különösen problémásnak tűnik, hogy az energiaárak esetleges csökkenése várhatóan növelné a fogyasztást. Ha a kínálat nem tud lépést tartani a kereslet bővülésével, az árak újbóli emelkedése elkerülhetetlen. A kínálat érdemi és tartós növelése ugyanakkor nem reális stratégia, mivel a bolygó teherbíró képességét már most túllépjük. A megújuló energiaforrások bevezetésének eddigi tapasztalatai is azt mutatják, hogy a zöldenergia nem váltotta ki, csupán kiegészítette a fosszilis energiahordozókat, így önmagában nem oldotta meg a fenntarthatósági problémát.

A Bizottság az energiaadók mérséklését is szorgalmazza, arra hivatkozva, hogy "az adócsökkentés nagyon hatékonynak bizonyult az energiaszámlák fékezésében az energiaválság idején, amikor a tagállamok mérsékelték az áfát és az energiaadókat". Az energiaválság idején alkalmazott adócsökkentések és árplafonok azonban sok szempontból elszalasztott lehetőséget jelentettek. Jelentős költségvetési hiányokat okoztak, amelyek terheit egyes országok – például Franciaország – mindmáig viselik. Társadalmi szempontból is igazságtalannak bizonyultak, mivel a nagyobb fogyasztással rendelkező, tehetősebb háztartások aránytalanul nagyobb támogatást kaptak.

Az alacsony energiaárak tartós fenntartása energiapazarlást ösztönöz, és visszafogja az energiahatékonysági beruházásokat. Magyarországon jól látható volt az árjelzés hatása: a 2022-es áremelés után a lakossági gázfogyasztás 2023-ra 26,5 százalékkal csökkent 2021-hez képest. Az árak mesterséges leszorítása ráadásul komoly politikai kockázatot is rejt, mert az előbb-utóbb elkerülhetetlenné váló korrekció könnyen súlyos társadalmi feszültségeket válthat ki.

A Bizottság felszólítása szerint "a Bizottság arra kéri a tagállamokat, hogy teljes mértékben használják ki a Tiszta Ipari Megállapodáshoz kapcsolódó Állami Támogatások Keretrendszerét (CISAF)". A módosított szabályok szélesre tárják az ajtót az energiaigényes iparágak támogatása előtt, többek között célzott árcsökkentéssel és a dekarbonizációjukat segítő támogatásokkal. Az ilyen jellegű támogatások ugyan rövid távon enyhíthetik a vállalatok terheit, de tartós piaci torzulásokhoz vezethetnek, és növelhetik a korrupció kockázatát. A Nemzetközi Valutaalap számításai szerint világszerte percenként mintegy 13 millió dollárnyi támogatás áramlik a fosszilis energiahordozókhoz kapcsolódóan.

Az európai vállalatoknál az energiaköltségek átlagosan csupán a termelési költségek körülbelül 3 százalékát teszik ki. Így erős túlzás a versenyképességi nehézségeket döntően az energiaárak számlájára írni. A Világbank elemzései szerint a modern gazdaságok fejlődését elsősorban az immateriális tőke – az emberi erőforrások, a tudás, az innováció és a hatékony intézmények – határozza meg, nem pedig önmagában az energiainfrastruktúra.

Szakértői javaslatok szerint éppen az energiaadók érdemi emelésére lenne szükség, amely visszafogná a fogyasztást, és erősebb ösztönzőket teremtene a takarékosságra. A többletbevétel döntő részét lakossági és közintézményi kompenzációra kellene fordítani, úgy, hogy a háztartások többsége számára az energia kifizetése után összességében több pénz maradjon a zsebben. A fennmaradó források energiahatékonysági programokat és humánerőforrás-fejlesztést támogathatnának.

A vállalatok általános jelleggel nem kapnának egyedi kompenzációt, kivételt csak a közszolgáltatók jelenthetnének. Kulcsfontosságú lenne a lakosság részletes és őszinte tájékoztatása az intézkedések okairól, a várható hatásokról és az energiamegtakarítás gyakorlati lehetőségeiről. Megfelelően megtervezve és végrehajtva a magasabb energiaárak egy fenntarthatóbb és versenyképesebb gazdasági szerkezet kialakulását segíthetik elő, miközben a növekvő állami bevételek további társadalompolitikai célok finanszírozását is lehetővé tennék.