Zsiday Viktor: óriási válaszút előtt a magyar gazdaság, át kellene alakítani a 27%-os áfát

A 2010 után kialakított magyar adófilozófia világos logikára épül. Mivel a kapitalizmus szerves fejlődése a 20. században többször is megszakadt, nem jött létre egy erős, tőkeerős hazai vállalkozói réteg. Ezt a hiányt az állam a gyors tőkefelhalmozást támogató adórendszerrel igyekezett pótolni - írja blogjában Zsiday Viktor portfóliókezelő.

Ennek szellemében alakult ki a rendkívül alacsony társasági nyereségadó, az alacsony osztalékadó és a kedvező befektetési adózás. Ezzel párhuzamosan a fogyasztást magas adókkal terheli az állam: aki fogyaszt, az fizet, aki megtakarít és tőkét épít, azt viszont alacsonyabb adóteher ösztönzi. Ez a struktúra a vagyonosabb rétegek számára gyakorlatilag adóparadicsommá tette Magyarországot.

A 2010-es évek elején ez az irány még jól indokolható volt, mára azonban egyre erősebben kérdésessé vált a fenntarthatósága. Sokak véleménye szerint túl nagyra nőtt a szakadék a gazdagok és a szegények között, miközben sokan azt is igazságtalannak érzik, ahogyan a vagyonok egy része felhalmozódott.

A 2020-as évek inflációs sokkja, különösen az élelmiszerárak drasztikus emelkedése tovább növelte a feszültséget. Mindez ráirányította a figyelmet a fogyasztási adók – mindenekelőtt az általános forgalmi adó – magas szintjére, és felerősítette az átalakítás iránti társadalmi igényt.

A vagyonadó bevezetése ennél is több gyakorlati és elvi kérdést vet fel. Európában az elmúlt évtizedekben több ország is megszüntette ezt az adónemet, mert nehezen beszedhető, sok jogvitát generál, és a vártnál jóval kevesebb bevételt hoz. Emellett versenyhátrányba hozhatná a hazai vállalkozókat a külföldi tulajdonban lévő cégekkel szemben, hiszen a magyar cégtulajdonosok vállalati vagyonuk után külön adót fizetnének.

Gazdasági logika alapján racionálisabb megoldásnak tűnhet a tőkejövedelmek adóztatásának szigorítása. A nyereségadó, az osztalékadó és a befektetési hozamok adójának mérsékelt emelése célzottabban érintené a tehetősebb rétegeket, miközben kevésbé torzítaná a vállalkozói döntéseket, és kisebb mértékben riasztaná el a hazai tőkét.

Az áfa mint adónem technikailag könnyen beszedhető, és a magyar költségvetés egyik legfontosabb bevételi pillére. Mivel Magyarországon továbbra sem alakult ki széles, stabil, polgári értelemben vett középosztály, érvelhető, hogy még mindig indokolt a tőkefelhalmozás ösztönzése, részben a fogyasztás viszonylag magas adóztatásán keresztül - teszi hozzá Zsiday Viktor.

A 27 százalékos általános áfakulcs fenntartása mellett ugyanakkor van mozgástér a rendszer finomhangolására. Bizonyos, valóban alapvető fogyasztási cikkek – például meghatározott élelmiszerek – esetében a kedvezményes kulcsok bővítése csökkentheti a leginkább rászorulók terheit anélkül, hogy alapjaiban rengetné meg a költségvetési egyensúlyt.

A magyar társadalom tehát valódi választás előtt áll. Vagy kitart a tőkefelhalmozást támogató, fogyasztást erősebben terhelő adópolitika mellett, vagy új egyensúlyt keres a tőke- és fogyasztási adók között. A jelenlegi rendszer célzott módosításokkal feltehetően fenntartható – például mérsékelt többletteherrel a legvagyonosabbakra és egyes alapvető termékek célzott támogatásával –, de mindez végső soron széles társadalmi konszenzust igényel arról, milyen irányba szeretnénk fejleszteni az országot.