12 °C Budapest
Egy sárga, piros csíkos mentőautó a budapesti Duna-parton a Parlament felé tart.

Botrány a magyar mentőszolgálat körül: forrnak az indulatok, nagyon súlyos dolgok történnek

2025. október 22. 11:03

Azonnali hatállyal lemondott Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke. A döntést az Országos Mentőszolgálattal folytatott jogvitája és az őt ért támadások indokolták – derült ki a MOMSZ közleményéből, melyet a Telex szúrt ki.

Azonnali hatállyal lemondott Lengyel Tibor, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének (MOMSZ) elnöke – derült ki a szervezet keddi, október 21-i közleményéből. Lengyel a levelében azt írta: döntése hátterében az Országos Mentőszolgálattal (OMSZ) fennálló jogvitája, valamint a szakszervezeti tisztségével járó támadások állnak.

A volt elnök szerint 2024. június 26-án bocsátották el az OMSZ-től, ami nem érte váratlanul, mert – mint fogalmazott – „olyan körülmények alakultak ki, amelyek a munkavégzésemet szisztematikusan ellehetetlenítették, és amelyek egyértelműen megtorló jellegűek voltak szakszervezeti tevékenységem miatt”.

Lengyel bírósághoz fordult, és bár első fokon elutasították keresetét, a Fővárosi Ítélőtábla később helyt adott neki, így visszaállították a munkaviszonyát. Az OMSZ azonban felülvizsgálatot kért, amelynek nyomán a Kúria hatályon kívül helyezte az ítéletet, és az elsőfokú döntést erősítette meg.

„A Kúria döntéséről csak utólag, személyesen az elsőfokú bíróság tárgyalásán értesültem, mivel a tárgyalásra idézést nem kaptam, a felülvizsgálati beadványt nem ismerhettem meg, és ellenkérelmet sem terjeszthettem elő” – írta Lengyel Tibor, aki szerint ügye túlmutat személyén. Úgy látja, esete jól példázza, milyen kiszolgáltatott helyzetbe kerülhetnek a szakszervezeti vezetők Magyarországon.

„A munkavállalói érdekvédelem rendszere, a szakszervezetek működési szabadsága és a jogállami garanciák tényleges érvényesülése ma komoly kihívásokkal néz szembe” – tette hozzá.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az OMSZ a Telex megkeresésére reagálva közölte: indokolt és helyes döntésnek tartják Lengyel lemondását. Szerintük a volt elnök szakszervezeti vezetőhöz méltatlan, félrevezető megnyilvánulásaival és jogsértő cselekedeteivel nem segítette, hanem „folyamatosan sértette és veszélyeztette a mentődolgozók érdekeit”.

A mentőszolgálat hozzátette: amennyiben a MOMSZ új vezetése a jövőben „az öncélú feszültségkeltés helyett a konstruktív érdekérvényesítés útját választja”, készek együttműködni minden olyan kezdeményezésben, amely a mentődolgozók valós érdekeit szolgálja.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
MEDIA1  |  2026. április 9. 10:47
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerin...
Holdblog  |  2026. április 9. 08:58
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növeke...
Kasza Elliott-tal  |  2026. április 8. 14:35
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdeme...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 9. csütörtök
Erhard
15. hét
Április 9.
Unikornis világnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?