Saját volt játékosát perli az Újpest: szó nélkül lelépett a védő a csapattól
Az Újpest FC jogi lépéseket tesz André Duarte ellen, miután a portugál védő jogellenesen bontotta fel szerződését a klubbal, majd a román FCSB csapatához igazolt.
Az Újpest FC jogi lépéseket tesz André Duarte ellen, miután a portugál védő jogellenesen bontotta fel szerződését a klubbal, majd a román FCSB csapatához igazolt.
Ezek a védett korú munkavállaló jogai: mit jelent a védett kor nyugdíj előtt, hány éves kortól számít a nyugdíj előtti védett kor felmondás és munkahelyváltás szempontjából?
Felmondás közös megegyezéssel: a közös megegyezés felmondási idő szempontjából mit jelent, a munka törvénykönyve szerint mennyi a végkielégítés közös megegyezés esetén?
Lengyel Tibor szerint ellehetetlenítették a munkáját, az OMSZ viszont üdvözölte a döntését. A konfliktus a bíróságig jutott.
Ennek a hibrid munkavégzésnek komoly veszélyei is vannak, esetleges munkahelyi baleset során például komplikáltabb lehet a megítélés.
A magyar munkajog ismer olyan felmondási okokat, amikor a munkavállaló pereskedhet évekig, elmehet egészen a Kúriáig, ám nincs reális esélye a jogvita megnyerésére.
Kiterjesztenék a 40 év munkaviszony utáni nyugdíj lehetőségét a férfiakra is – jelentette be Magyar Péter Keszthelyen.
A Magyar Államkincstár bölcsödei támogatás jogcímen 2025-ben is pénzügyi segítséget nyújt a szülőknek a kisgyermekük elhelyezéséhez. Mi kell hozzá? Kinek jár? Nézzük meg!
Munka törvénykönyve felmondási idő változás, felmondási idő 2025 szabályok: a felmondási idő hány nap, mi történik a felmondási idő le nem töltése esetén? Mi a felmentési idő?
A NAV megerősítette, hogy minden 25 év alatti diák számára jár az szja-mentesség – kivéve, ha nem iskolaszövetkezeten keresztül dolgozik.
Tavaly az érintett munkavállalók többsége szigorításra számított a home office-ra vonatkozó szabályozásban a munkahelyén.
Újabb írásában a védett korról szóló ismereteket oszt meg Farkas András nyugdíjszakértő. Kire mi vonatkozik nyugdíjba vonulás előtt?
Bizonytalanság a munkahelyeken: mikor beszélhetünk megbízási szerződésről, mikor mondhatjuk, hogy ez igazából egy leplezett munkaviszony?
A diákmunkával szerzett jövedelemre is érvényes a 25 év alatti fiatalok kedvezménye, miszerint havi 576 601 forintig nem kell személyi jövedelemadót fizetnie - figyelmeztet a NAV.
A foglalkoztatási adatok bármikor, néhány koppintással ellenőrizhetők a NAV-Mobilban.
Munka Törvénykönyve 2024: milyen változások vannak? Mit ír a Munka Törvénykönyve szabadság tekintetében, mint mond ki a Munka Törvénykönyve táppénz, szerződéskötés esetén?
A nyári munkát vállaló diákok közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak - közölte a NAV.
Munka Törvénykönyve 2023 változások: mit mond a Munka Törvénykönyve szabadság, betegszabadság, táppénz esetén, mit ír a Munka Törvénykönyve felmondási idő tekintetében?
Ha munkaügyekről, munkajogi ismeretekről van szó, mi, magyarok nem állunk éppen a helyzet magaslatán.
A munka törvénykönyvének január 1-jével hatályba lépett módosítása révén a munkavállalók hatékonyabban érvényesíthetik jogaikat.