9 °C Budapest
Adatelemző tőzsdei grafikonokkal és magyar forint bankjegyekkel.

Megvadult a magyar tőzsde: így még nem zárt a BUX!

2025. július 18. 20:43

Erősen zárta a hetet a Budapesti Értéktőzsde: a BUX-index pénteken 607,69 pontos, vagyis 0,6 százalékos emelkedéssel történelmi rekordot döntött, és 101 262,87 ponton fejezte be a kereskedést.

A részvénypiac forgalma is élénk volt: 15,4 milliárd forintnyi kötés született a nap során. A vezető részvények közül csak a Magyar Telekom gyengült, a többi nagy papír pluszban zárt.

A hazai tőzsde teljesítménye nemzetközi szinten is kiemelkedő volt. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője, Czibere Ákos szerint miközben a nyugat-európai tőzsdéken inkább csökkenés vagy stagnálás volt a jellemző, a BÉT-en komoly aktivitást lehetett látni. Ennek egyik oka, hogy a befektetők átsúlyozzák portfólióikat a közép- és kelet-európai piacok felé. „A régiós részvénypiacok még mindig alulértékeltek, így nem meglepő, hogy a nyugati befektetők is felfigyeltek rájuk” – mondta Czibere.

Így zártak a vezető részvények:

  • Mol: +30 forint (+0,99%), 3050 forint, forgalma 2,3 milliárd Ft
  • OTP: +160 forint (+0,56%), 28 690 forint, kiemelkedő, 10,6 milliárd Ft-os forgalom
  • Magyar Telekom: –2 forint (–0,11%), 1772 forint, forgalom: 376,8 millió Ft
  • Richter: +70 forint (+0,69%), 10 200 forint, forgalom: 1,7 milliárd Ft

A kis és közepes kapitalizációjú cégeket tömörítő BUMIX index is emelkedett, 0,5 százalékos pluszban, 9222,65 ponton zárt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről

A Debreceni Egyetemmel közösen indított Pénzcentrum kutatásunk célja feltérképezni, hogyan gondolkodnak a magyar háztartások ezekről a kamatbevételekről. Milyen csatornákon keresztül helyezik el ezeket a pénzeket? Milyen szempontok vezérlik döntéseiket – a biztonság, a rugalmasság, a hozam vagy épp a banki ösztönzők? A felmérés külön figyelmet szentel annak is, hogyan reagáltak a lakossági befektetők a bankok célzott ajánlataira. Hány ügyfél élt azzal a lehetőséggel, hogy új számlát nyisson?

Kutatásunk eredményei minden olyan befektetőnek irányadóak lehetnek, akik tudatosan szeretnék kezelni megtakarításaikat a következő időszakban. Köszönjük, ha szánsz néhány percet a kérdőív kitöltésére. 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 10. 08:11
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válságg...
ChikansPlanet  |  2026. április 10. 08:00
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt hús...
KonyhaKontrolling  |  2026. április 10. 07:45
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez...
Bankmonitor  |  2026. április 9. 13:55
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vann...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 10. péntek
Zsolt
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?