15 °C Budapest
Különleges rendőri erők embere, letartóztat, bilincset tesz egy férfire/

Félmilliárdos csalást lepleztek le: kattant is a bilincs a bandatagokon, ezt biztos nem ússzák meg

MTI
2025. április 30. 20:04

Számlagyárat üzemeltető bűnbanda három tagját fogták el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli nyomozói, mert a gyanú szerint az általuk működtetett cégláncolat által kiállított fiktív számlákkal több mint félmilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Kuperczkó Adrienn, a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a budapesti bűnszervezet többszintű cégláncolatot hozott létre és működtetett főként budapesti és Pest vármegyei cégekből. Jellemzően Pest vármegyében működő társaságokat szolgáltak ki úgy, hogy nagyüzemben állítottak ki részükre fiktív számlákat a tevékenységi körhöz igazított tartalommal.

A számlagyár működésének célja kizárólag az volt, hogy az alapvetően legális gazdasági tevékenységet folytató megrendelők, a bűnszervezettől befogadott számlák adótartamával jogosulatlanul csökkenteni tudják áfafizetési kötelezettségüket, és a bűnszervezet általi visszaosztásból készpénzhez jussanak. A bűnszervezet felszámolására szervezett akcióban 60 helyszínen gyűjtöttek személyi és tárgyi bizonyítékokat a nyomozók, és ingatlanokat, gépjárműveket, készpénzt és egy hajót is lefoglaltak.

A kommandósok a bandavezért, egy szerb férfit, a másodirányításért felelős vejét és egy könyvelőnőt fogtak el. Kihallgatták őket bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt. Mindhárom gyanúsított letartóztatását elrendelte a Kaposvári Járásbíróság - olvasható a közleményben.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. július 8. 21:13
Magyar Péterék főleg a kistelepüléseken élőket szeretnék elérni az új, nyomtatott kiadvánnyal..
Kiszámoló  |  2025. július 8. 20:23
Most, hogy bejelentette a kormány, hogy újabb ingatlanár-robbanást idéz elő a 3%-os lakáshitellel a...
iO Charts  |  2025. július 7. 11:50
Az Diageo részvény (DEO) alapadatai, áttekintés Diageo plc egy brit multinacionális italgyártó cég,...
Holdblog  |  2025. július 7. 09:03
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következ...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 9. szerda
Lukrécia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?