A hagyományos 60/40-es befektetési stratégia, amely 60% részvényt és 40% kötvényt tartalmaz, az elmúlt időszakban nem működött a megszokott módon.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 498,62 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 92 720,24 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
A részvénypiac forgalma 12,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek az előző napi záráshoz képest.
Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője elmondta, csütörtökön a nemzetközi befektetői hangulat negatív volt. Emögött az húzódik meg, hogy az amerikai elnök szerdán 25 százalékos autóipari vámokat jelentett be, aminek hatására jelentősen csökkentek az autógyártók részvényei, elsősorban Németországban.
A Budapesti Értéktőzsdén a forgalom átlagos volt, a kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére a BUX emelkedett, elsősorban az OTP árfolyamának növekedése húzta a magyar tőzsde mutatóját - tette hozzá.
A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2994 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,06 százalékkal 26 600 forintra nőtt, forgalmuk 7,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 0,92 százalékkal 1730 forintra csökkent, forgalma 398,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,19 százalékkal 10 540 forintra emelkedett, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 8906,45 ponton zárt csütörtökön, ez 169,34 pontos, 1,94 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
A fiatalok vállalkozásindítását ösztönzi az OTP Bank új pályázata
OTP Junior Piacralépők címmel vállalkozói versenyt hirdetnek fiatalok számára.
-
Neked 1%, nekik egy újabb lépés a kórházi magány ellen (x)
Az Amigos a gyerekekért önkéntesei, 10 éve viszik a játékos nyelvtanulást a kórházakba. Segítsd őket, hogy jövőre is ott lehessenek a kórházi ágyak mellett.
-
Kiváló minőségű tejtermékek minden napra (x)
A Sole-Mizo Zrt. hat Mizo márkaterméke szerezte már meg a KMÉ-védjegyet, amely a kiemelkedő minőség garanciája a fogyasztók számára.
Portfolio Gen Z Fest 2025


