0 °C Budapest
Young Man checking his bills or paper work at home

Figyelmeztet a NAV: fontos határidő közeleg, ezt minden adózónak tudnia kell

MTI
2025. február 17. 22:31 1 perc

Március 17-éig még lehet igényelni papíralapú szja-bevallási tervezet postázását, bár ennek népszerűsége évről évre csökken - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.

A közlemény szerint 2018-ban még 740 ezren kérték papíralapú bevallási tervezetük postázását, de 2024-ben már csupán 83 ezren. A legnépszerűbb kérelmezési mód továbbra is az SMS, tavaly a kérelmek több mint 80 százaléka érkezett így. Az elkészült tervezeteket a NAV tértivevényesen, április 30-ig küldi el postán az igénylőknek.

Hozzátették: az adóazonosító jel és a születési dátum megadásával többféle módon is lehet kérni a tervezet postázását. A legegyszerűbb SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon a következő formában: SZJA(szóköz)adóazonosító jel(szóköz)ééééhhnn.

Korábbi tájékoztatás alapján tavaly elektronikusan mintegy 4,9 millió szja-bevallás érkezett az adóhatósághoz, papíralapon pedig csaknem 232 ezer.

A NAV hétfői közleményében emlékeztetett: az Ügyfélkapu+-szal vagy DÁP-pal elérhető eSZJA-oldalon legkésőbb március 15-étől érhető el az elkészített adóbevallási tervezet. Az eSZJA nemcsak a környezetvédelmi szempontok miatt népszerűbb, mint a postán küldött papíros forma, hanem azért is, mert az érintettek gyorsan, akár mobiltelefonról is ellenőrizhetik és módosíthatják az szja-bevallási tervezetüket - írták.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18