6 °C Budapest
A Magyar Nemzeti Bank külseje Budapesten. A Magyar Köztársaság központi bankja MNB néven ismert.

Izgalmas hét elé nézünk: a magyar jegybank lépésére figyel majd a pénzvilág

MTI
2024. november 17. 10:02

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Pénzügyminisztérium (PM) részletes tájékoztatót ad az államháztartás október végi helyzetéről, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig a szeptemberi kereseti és a harmadik negyedéves beruházási adatokat teszi közzé.

Kedden tartja következő kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Októberben a tanács nem változtatott az alapkamaton, amely így változatlanul 6,5 százalék, nem változott a kamatfolyosó két széle sem.

Kandrács Csaba MNB-alelnök az ülést követően azt mondta, hogy a külső körülmények romlása miatt egyelőre nem csökkenhet tovább az alapkamat, a monetáris politikában továbbra is indokolt az óvatosság. Hozzátette, hogy a mostani kamatszint huzamosabb ideig fennmaradhat, erről a monetáris tanács "stabilitásorientált megközelítéssel" dönt.

Pénteken közli a Pénzügyminisztérium a részletes tájékoztatót az államháztartás október végi helyzetéről. Az előzetes adatok szerint október végéig az államháztartás központi alrendszere 3050,5 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 3048,5 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok 197,0 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 199,0 milliárd forintos hiányt mutattak. Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 427,0 milliárd forint hiánnyal zárt.

Szintén pénteken teszi közzé a KSH a harmadik negyedéves beruházási adatokat. A beruházások volumene 2024 második negyedévében a nyers adatok szerint 16,8 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan kiigazított adatok alapján – a beruházások értéke összehasonlító áron 7,0 százalékkal csökkent. A beruházások csökkenéséhez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, valamint a kereskedelem járult hozzá. A visszaesést a közigazgatás, az energiaipar, illetve az ingatlanügyletek növekvő beruházási aktivitása mérsékelte.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ugyancsak pénteken ismerteti a KSH a szeptemberi kereseti adatokat. Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 628 800, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 433 100 forint volt. A bruttó átlagkereset 13,1, a nettó átlagkereset 12,9, a reálkereset pedig 9,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bruttó kereset mediánértéke 520 000, a nettó kereset mediánértéke 360 100 forintot ért el, 15,6, illetve 15,3 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. április 6. 10:00
Kellemes húsvéti ünnepeket kíván a HOLD Alapkezelő! The post A húsvét számokban appeared first on HO...
MEDIA1  |  2026. április 4. 16:55
A Viasat- és AXN-csatornákkal Magyarországon is érdekelt Antenna Group mögött álló K Group megvásáro...
ChikansPlanet  |  2026. április 3. 08:00
Franciaországban több ezer kilométernyi használaton kívüli vonatsín áll. Egy francia startup hibrid...
Összkép  |  2026. április 3. 01:31
A hazai társadalommal és gazdasággal foglalkozó tudományos és elemző munkák eredményeinek átfogó átt...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 18:31