Magyar forint, üzleti háttér. HUF. Közeli kép

Végre kiderült: ez okozta a brutális büdzsé-mínuszt, de hogy lehet ezt helyrehozni?

2024. szeptember 24. 09:15 1 perc

Nincs egyetlen magyarázat, sok elemből tevődik az össze, miért volt ilyen rossz nyárvége a büdzsének.

414 milliárd forintos hiánnyal zárt a költségvetés augusztusban, ami minden idők legrosszabb nyolcadik havi eredményét jelenti. A Portfolio most a Pénzügyminisztérium táblázataiban nézte meg, hogy van-e egyetlen olyan oka annak, hogy ez az adat ennyire rossz lett.

A lap szerint nem lehet egyetlen összetevőre fogni a brutális hiányt, több "apró" összetevője is van ennek a rossz eredménynek. Többek között a a kiadások 8,5%-kal haladták meg az egy évvel ezelőtti augusztusi összeget: 2990 milliárd forintban teljesültek. Ezen belül a központi költségvetés kiadásai 7,4%-kal voltak magasabbak (2076 milliárd forintra rúgtak), mint 2023 nyolcadik hónapjában. Emellett nőttek az állam egyéb kiadásai: 10,9 milliárd forintról 52 milliárd forint fölé, valamint az állami beruházási fejezet kiadásai is 132,5 milliárd forintra híztak a tavaly augusztusi 90 milliárd forintos szintről.

A brutális augusztusi hiányról a Pénzcentrum is készített elemzést, ezt a cikket itt olvashatod el újra:

 

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
TolllerBela
2 éve
Ennek a mostani rezsimnek a sajátja, belső tulajdonsága, hogy túlköltekezik. Elismer nemlétező teljesítményeket, felnagyítja a sajt eredményeit, nem engedi felismerni sem a hibákat. És nem korrigál akkor sem, ha már a macska szájában van.....
0
0
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 5. csütörtök
Imre
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 4. 21:29