A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 3492,59 pontos, 2,62 százalékos csökkenéssel 129 819,11 ponton zárt csütörtökön.
Hét és félmillió forint értékű cigarettával kitömött bőröndöket szagolt ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának Gucci nevű keresőkutyája. A pénzügyőrök az M1-es autópályáról Komárom-Esztergom vármegyében terelték le a román kisbuszt egy kontroll erejéig.
Rutinellenőrzésre választották ki a pénzügyőrök azt a román kisbuszt, ami utasokat és csomagokat szállított Angliába. A járőrök a raktér átvizsgálásához Gucci – a kábítószer-, cigaretta- és bankjegykereső kutya – szimatát vetették be - számol be a NAV közleménye.
A szolgálati eb egy-két könnyed szökellés közepette azonnal rámutatott a raktér gyanús fekete bőröndjeire. Az útipoggyászokból, rongyokba tekerve 3 426 doboz bolgár zárjegyes cigaretta került elő. Néhány perc múlva pedig az is kiderült, hogy a bőrönd két, harmincas éveikben járó utasé. Mindketten Angliában próbálkoztak volna a füstölnivaló értékesítésével.
A pénzügyőrök jövedéki törvénysértés és költségvetési csalás elkövetésének bűncselekménye miatt indítottak eljárást. Az elkövetők pedig nem csak a cigarettának és a várva várt haszonnak mondhattak búcsút, hanem több millió forint bírsággal is számolniuk kellett.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







